Noha a Soroksári úti műfüves pályán (beceneve: „Buborék”) lekerülnek a lábakról a magas sarkú lábbelik, gazdáik változatlanul kecsesen mozognak: olyan nőies mozdulatokkal kapják el a tojás alakú labdát, melyeket talán még Grace Kelly is megirigyelt volna hajdanán. Az eleganciát a fejvédő sem zárja ki: a sisak alatt a tréning – és a mérkőzés – közben is visszafogott smink emeli ki a finom arcvonásokat.

A mecscsek alatt gyakorta villognak a vakuk, míg a gyakorlások alkalmával – hazai ellenfél híján – az ország egyetlen női amerikaifutball-csapatát a Budapest Wolves férfiegyüttesének második és junior gárdája segíti. A lányok, mint mondják, nem az urakkal szemben csillogtatnák tudásukat, de hölgyek elleni mérkőzésért Ausztriáig kell utazniuk.

A Budapest WL 2006-ban alakult, a férfi csapattagok párjainak, rokonainak, ismerőseinek lelkesedése nyomán; a „Farkasok” két játékosa, Récsey Dávid és Miakich Gábor vállalta magára a női részleg irányítását. Eleinte csak edzőmérkőzésen találkozott a gárda az osztrák női bajnokság két klubja, a Vienna Vikings Ladies és a Graz Black Widows garnitúrájával. Két esztendő múltán viszont már a szomszédos ország ligájának hivatalos részvevőjeként aratott diadalt az addig legyőzhetetlennek tetsző bécsi együttes felett.

Az amerikai futball női verziója –a szabályokat illetően – csupán a labda méretében tér el az itthon is mind nagyobb népszerűségnek örvendő férfi változattól. Igaz, olykor előfordul, hogy tizenegy helyett kilenc-kilenc ember feszül egymásnak a pályán, amelyet a rendhagyó esetekben leszűkítenek. A bajnokságban részt vevő klubok, ebből kifolyólag a mérkőzések száma sem állandó: a legkedvezőbb esetben is néhány csapat verseng, kieséses rájátszás nincs, az alapszakasz mérkőzései után nagydöntőt rendeznek a két legjobb számára.

A szűk mezőnyben a budapestiek a legutóbbi két alkalommal harmadik, a korábbi két évadban második helyezést értek el. A keretet általában harmincan alkotják, bár néhányan időről időre abbahagyják sérülés miatt, mások családot alapítanak.

Habár akadt anyuka, aki a harmadik gyerek megszületése után ismét magára öltötte a vállvédőt. Ahogyan a játékosok életkora – a legfiatalabb tizenhárom éves, a legidősebb negyven körüli –, úgy a civil foglalkozása is eltérő: a csapat nagy része még tanul, de van köztük emberi jogi képviselő, tanár, rendőr, újságíró is. Ahány ember, annyiféle motiváció, ám alapvetően mindnyájukat a feszültség levezetése és a mozgás iránti vágy sarkallta arra, hogy kipróbálja magát a kemény, férfias sportágban.

Valamennyiük célja, hogy hazai ellenfeleket toborozzanak, és négy év múlva szeretnének részt venni a harmadik női világbajnokságon. Ameddig itthon „árvák”, addig marad az osztrák liga, melyben az idén aranyérmet akarnak nyerni. Ha sikerülne, akkor valószínűleg a döntő után is elénekelnék a Himnuszt, miként azt minden mérkőzés előtt megteszik. Az egész ugyan nem is hasonlító a világ legnézettebb sporteseményeinek egyikéhez, nekik mégis ez a „Super Bowl”.