Dabas: édes otthon

Ahogy tetszik... – ezt a címet is kaphatta volna a Veszprém férficsapatának szombati fellépése a Bajnokok Ligája csoportkör nyolcadik fordulójában. A B jelű hatost magabiztosan vezető bakonyiak simán bedarálták a sereghajtó Constantát: Carlos Ortega együttese 31:21-re ütötte ki a vendéggarnitúrát.

Az első félidő visszafogottabb teljesítménye után (14:11) a második félórában különösen Császár Gábor tündökölt, minek nyomán összességében kilenc gólig jutott, de az iráni Dzsamali produkcióját sem érheti kritika, noha „csak” hatszor talált be a román kapuba.

Az FTC női együttesének másnapi, dabasi találkozója jóval több izgalmat ígért az orosz Zvezda Zvenyigoroddal szemben, bár az egy héttel korábban pazar véget ért valceai kirándulásra gondolva azzal számoltunk: az oroszok semmiféle gondot nem okozhatnak a dabasi, immár a legkevésbé sem átmeneti szálláson.

Ám a Pestmegyei település sportcsarnokát sorozatban nyolcadik nemzetközi kupameccsére bérbe vevő – s ott addig hét győzelmet arató – zöld-fehér együttesnek ezúttal akadt problémája bőven. Nem csupán az ellenféllel, s az olykor bántóan szellős védekezés miatt önmagával, hanem a „sorssal” is.

Hat perccel a nyitó játékrész vége előtt Nerea Pena ráesett amúgy is sérült lábára, s dr. Pavlik Gábor csapatorvos kisvártatva már mondta is a villámdiagnózist: a spanyol átlövő szinte biztosan keresztszalag-szakadást szenvedett... Ezzel együtt a szünetben 18:17-es ferencvárosi vezetés állt a táblán, s a fogukat összeszorító hazai játékosok a térfélcserét követően kiizzadták az újabb sikert.

Zdravko Zovko, a rivális Veszprémből jól ismert trénere hiába toporzékolt a pálya szélén, kollégája, Elek Gábor ismét ünnepelhetett: az FTC 35:34-re győzött, így két forduló után hibátlan mutatóval büszkélkedhet a BL-középdöntő II. csoportjában. A sorozat másik magyar szereplője, az első körben szintén nyerő Győr ma lép fel a dániai Randersben. A jó példa adott, már csak le kell másolni.

Férfiak. Bajnokok Ligája. B csoport: Veszprém–Constanta (román) 31:21, Sävehof (svéd)–Kiel (német) 29:40, Atletico Madrid (spanyol)–Celje (szlovén) 26:24.

Az állás: 1. Veszprém 16 pont, 2. Kiel 12, 3. Atletico Madrid 8, 4. Celje 4 (194:213), 5. Constanta 4 (190:231), 6. Sävehof 4 (227:269). D csoport: Croatia Zagreb (horvát)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 23:25, Füchse Berlin (német)–Barcelona (spanyol) 31:30. Korábban játszották: Schaffhausen (svájci)–Szeged 36:29. Az állás: 1. Barcelona 14, 2. Füchse Berlin 12, 3. Dinamo Minszk 11, 4. Schaffhausen 4 (219:252), 5. Szeged 4 (210:243), 5. Croatia Zagreb 3.

Nők. Bajnokok Ligája. I. csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég) 18:20. Ma: Randers (dán)–Győr (tv: DigiSport1, 19). II. csoport: FTC–Zvenyigorod (orosz) 35:34, Krim Ljubljana (szlovén)–Oltchim Valcea (román) 28:24. Az állás: 1. Krim Ljubljana 4 (57:48), 2. FTC 4 (58:56), 3. Valcea 0 (46:51), 4. Zvenyigorod 0 (58:64). KEK. Nyolcaddöntő, visszavágó: Vác–Koprivnica (horvát) 29:19. Továbbjutott: a Vác, 44:42-es összesítéssel.

Tomori és Szamoránsky „ellenfélnézőben”. Nem orosz–magyar baráti társaság
Tomori és Szamoránsky „ellenfélnézőben”. Nem orosz–magyar baráti társaság
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.