Bunda volt az MU–ZTE?

A brit Sun című lap értesülése szerint – a fogadási botránysorozat kapcsán – „gyanúba keveredett” a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében 2002 őszén játszott Manchester United–Zalaegerszeg visszavágó is.

A brit bulvárlap úgy tudja, az európai alvilág fejei nagy tételben fogadtak arra, hogy az első mérkőzésen meglepetésre 1-0-ás győzelmet arató ZTE legalább háromgólos vereséget szenved Manchesterben. Az angol együttes a 20. percben már 3-0-ra vezetett, s végül – amint az emlékezetes – 5-0-ra győzött.

Az újság egy szerb közvetítőre hivatkozott cikkében. A két klub illetékesei visszautasították a bundagyanút. A már 380 mérkőzést vizsgáló Europol nem cáfolta, de nem is erősítette meg azt az információt, hogy vizsgálja a találkozót. (Hírösszefoglalónk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.