Öt tusa, öt óra

A hosszú fegyveres bemutatón qianggal (lándzsa), a rövid eszközös produkcióban akár daóval (szablya) is fölléphetnek a versenyzők.

Nem elsősorban a sportág iránti olthatatlan érdeklődés miatt szemezgettünk a vusu szabályrendszerében. Nagyobb szerepet játszott a kutakodásban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közzétette a 2020-as ötkarikás szereplésre esélyes sportágak listáját, amelyen helyet kapott az ősi kínai harcművészet is. Miként a sportmászás vagy a wakeboard. Ám a program nem bővíthető, így a jelöltek csupán csere árán kerülhetnek a menübe. A veszélyeztetettek között emlegetik az öttusát, a hagyományos magyar sikersportágak egyikét.

– Abban reménykedem, csupán a lobbisták álltak munkába – feleli kérdésünkre Fábián László. Az olimpiai bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója úgy véli, a pentatlon nagyon sokat tett az utóbbi évtizedekben azért, hogy alkalmazkodjon a kor követelményeihez, így nincs ok a száműzésére.

A sportág alaposan megváltozott az elmúlt húsz év alatt. Az egykor ötnapos versenyt ma már fél nap alatt bonyolítják le, a futást kombinálták a lövészettel (amelynek során a részvevők lézerpisztolyt használnak). Sőt a nemzetközi szövetség újabb módosításokra készül: a tervek szerint mindössze öt óra alatt, egy helyszínen tartanák meg a vetélkedőket. Ennek érdekében mobilmedencét állítanának föl a viadalnak otthont adó létesítményben.

– Érthető a folyamat: a nézők szeretik, ha a verseny pörgős, ha tudják, ki áll az első helyen, ha a befutó után nem kell arra várni, hogy összeadják a pontokat, hanem azonnal lehet örülni –magyarázza Fábián. Megemlíti azt is: – Már brazil és kínai sportolók is odaérnek a dobogóra a világversenyeken, azaz az öttusa globalizálódott.

Arra a felvetésre, hogy a szakág halálát jelentené-e, ha eltávolítanák az olimpiai programból, a direktor így felel: – Ezt nem jelenteném ki, ám az biztos, hogy az öttusa fejlődése megállna. De nem hiszem, hogy ennek reális a veszélye.

Mindenesetre a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén pénzügyi szempontból szinte kilátástalan helyzetbe kerülne az öttusa, mert az amúgy sem a hirdetők kedvenc célpontjaként ismert sportág legfontosabb megjelenési lehetőségét veszítené el. Pedig Fábián szerint a sportág marketingértéke növekedett azzal, hogy látványosabb és átláthatóbb lett, és ha a további változásokkal még izgalmasabbá és érthetőbbé válik, az újabb extra figyelmet válthat ki. Konklúzióként azt rögzíti: – Az öttusa atyja Pierre de Coubertin báró, az olimpiai mozgalom emblematikus alakja. Ha számítanak a hagyományok, senki sem gondolkodhat a sportág száműzésén...

Ha számítanak, akkor tényleg nem.

Nyeregben van. Tóth Adrienn az olimpián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.