Ifjú gárda

A kis magyar hokiban unalomig idézett, így már-már 6-3-i magasságokba emelkedő 1983-as budapesti C világbajnokságot éppen harminc éve rendezték, s ennek most azért van jelentősége, mert április 14-től újra vb-t tartanak a BS-ben (vagyis annak utódában, a Papp László Sportarénában).

A B osztályú találkozóig még bő két hónap van hátra, ám hogy máris fölemlegetjük az eseményt, annak az oka az: tegnap bemutatkozott a sajtónak a tavaszi esemény remélt főszereplője, Rich Chermonaz.

A magyar válogatott nemrégiben kinevezett kanadai szakvezetője húsz éven át jégkorongozott; ötvenegy mérkőzésen nem is akárhol, az NHL-ben terelte a korongot. A szigorú tekintetű tréner később Németországban játszott, aztán edzőként is ott ragadt, s eközben hazája válogatottja mellett is tevékenykedett. Úgyhogy volt honnan és miből tapasztalatokat merítenie. Ezt szeretné most átadni új kiszemeltjeinek.

Amint elmondta, azért hívott meg szokatlanul sok fiatalt a keretébe,mert a frissességet igyekszik ötvözni a rutinnal (ennél diplomatikusabban aligha lehet előkészíteni az őrségváltást...), s kijelentette: a cél az A csoportba jutás. Az idén ötvenéves, egyenes beszédű szakember szerint az olaszok és a kazahok ellen lesz a legnehezebb, de „a tisztelet a további ellenfeleknek is kijár, mert különben baj lehet”.

Az első vizsgára nem kell sokat várni: a magyar csapat a hét végén a lengyelországi Tychybe hivatalos, ahol a házigazdákon kívül a dél-koreaiakkal és a románokkal találkozik.

A magyar válogatott ellenfelei az áprilisi divízió 1-es vb-n: Nagy-Britannia, Dél-Korea, Kazahsztán, Olaszország, Japán. A hatosból az első két helyezett jut fel az A csoportba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.