Katari úttörő

Vannak olyan, férfiasnak tekintett sportágak, amelyekben a nők szinte soha vagy csak ritkán érnek el kiemelkedő eredményt. Ezek közé tartozik a gyorsasági motorversenyzés, Kovács Nikolett mégis sorra aratja le a babérokat a férfiak elől. Nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a dobogó harmadik fokára állt a katari nemzetközi gyorsasági motoros bajnokság idénynyitó futamán a Superstock 600-as kategóriában.

Nem első alkalommal állt rajthoz Katarban.

– Magyar állampolgárként, magyar licenccel, ám a Katari Autó és Motorkerékpáros Szövetség csapatának tagjaként állok rajthoz az arab ország versenyein – mondja. –A kapcsolat gondolata 2011-ben vetődött fel a katari szövetség elnökével és helyettesével folytatott beszélgetésünk során. Az utóbbi a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség női bizottságának tagja. Az év novemberében már meghívást kaptam az Endurance – hosszú távú – világbajnokság utolsó futamára. Csak női versenyzőkből álló csapatban kellett helytállnom a nyolcórás viadalon, a Superstock 1000-es géposztályban, méghozzá úgy, hogy életemben először ültem ilyen motoron. A hatodik helyen zártunk, magasan felülmúlva az előzetes várakozásokat. Aztán a tavalyi évad utolsó két futamán rajthoz állhattam az ottani nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategóriában, sőt dobogós helyezést is szereztem. Az idén pedig a katari bajnokság valamennyi versenyén szerepelhetek; ezt rendkívüli lehetőségnek tartom azért is, mert így télen is gyarapíthatom a megtett kilométerek számát.

Hogy a közgazdász végzettségű versenyző a száguldás szerelmesévé vált, az valójában nem meglepő: a szülei ralibajnoki címet nyertek 1978-ban. Ő maga pedig óvodáskorától versenyez, bár 2000-ben kis híján véget ért a karrierje, mivel egy időmérőn gerinctörést szenvedett. De szerencsés volt: nemhogy felépült, hanem csupán nyolc hónapot kellett kihagynia. Öt évvel később a bokája tört el, majd agyrázkódást kapott egy bukás következtében, ám ez sem tántorította el a motorozástól.

– Ha félelmet éreznék, abbahagynám – jelenti ki határozottan.

– Mindazok, akik ebben a sportágban versenyeznek, tisztában vannak a kockázatokkal. Ezeket el kell raktá rozni a fejben, és a viadalokon csak arra szabad koncentrálni, hogy a lehetőségeihez és képességeihez képest a legtöbbet hozza ki magából az ember.

Első kiemelkedő nemzetközi sikerét huszonhárom évesen, férfiak között aratta a 125 GP-kategóriában: „úttörő” nőként harmadik lett Rijekában az Alpok–Adria bajnokság futamán. Szintén az első magyar női versenyző volt, aki (2005-ben Bragában) Eb-pontszerzőként látta meg a kockás zászlót, majd két esztendő múltán a MotoGP isztambuli állomásán is megjelenhetett, a futamra azonban nem sikerült kvalifikálnia magát. Aztán kategóriát váltott, és a női Európa-bajnokság összetett versenyében harmadik lett 2008-ban, míg az első, kifejezetten a hölgyek számára kiírt magyar versenysorozat az ő győzelmével zárult 2009-ben. Tavalyelőtt pedig férfi ak között lett harmadik a magyar bajnokság összetett viadalán.

Kovács Nikolett társszerzőként jegyez két szakkönyvet is – A-Z igazi Vale(Valentino Rossiról, 2008), MotoGP A-tól Z-ig (2010) –, és több magazinban publikál az autó- és a motorsportról. Fotóriporterként is mind sikeresebb: a múlt évben ő nyerte el a Bridge stone MotoGP-fotópályázatának első díját. Noha a sokoldalú sportolónő nem nélkülözi a tehetséget és az eredményeket, motoros helyzetét megnehezítik a szponzorkeresés nehézségei.

– A következő négy fordulóban igyekszem megismételni a legutóbbi sikert Katarban – említi –, ám az idei legnagyobb álmom két vb-futamon rajthoz állni. Nagy megtiszteltetés, hogy a nemzetközi szövetség is lát bennem fantáziát: nyertem egy pályázaton, így a részvételhez szükséges támogatás egy részét már sikerült előteremtenem. Bár női világbajnokot vélhetően nem avatnak egyhamar, az már önmagában siker, ha –akár az én eredményeimen felbuzdulva – minél több nő ül motorra. Így nagyobb az esély annak bizonyítására, hogy megfelelő háttér esetén nem csupán fel tudjuk venni a versenyt a férfiakkal, hanem olykor – szó szerint – le is körözhetjük őket...

 

Kovács Nikolett: Ha félelmet éreznék, abbahagynám
Kovács Nikolett: Ha félelmet éreznék, abbahagynám
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.