Hitchcock: másik regény
Ám annyiban mindenképpen hasonlított a két helyzet egymásra, hogy az esetleges sikerre akkor is, most is csak a legelfogultabb rajongók tartották esélyesnek az együttest.
Már a négy közé jutás volt a tét, ennek nyomán az a teher semiképpen nem béníthatta Mocsai kapitány játékosait, hogy az esetleges – ráadásul a papírformát igazoló – vereség után szégyenkezve kell hazakullogniuk Spanyolországból.
Nos kullogniuk ugyan a legkevésbé sem kell, fájdalom, pakolhatnak.
A rivális szinte követhetetlen tempóban, irigylésre méltó határozottsággal, ellenállhatatlanul kezdte a játékot, ennek megfelelően az 5. percben már 3:0-ra vezetett. Amott tökéletesen végrehajtott lövések, precíz indítások, szépségdíjas kombinációk jellemezték a játékot, emitt elhibázott ziccereket, a kapkodásból fakadó belemenéseket és ötlettelen akciókat láthatott a szemlélő, s jelképes örömtüzek gyúltak, amikor Nagy László a 8. percben végre megszerezte az első gólt.
Miközben Tatai tehetetlen volt a kapuban, a másik oldalon Landin minden foghatót (meg néhány foghatatlant) is hárított, s bár később Mikler fölváltotta kollégáját a gólvonal előtt, a helyzet nem sokat változott.
Sőt a skandinávok két alkalommal emberhátrányban is betaláltak, ami végképp demoralizálta a társaságot, amely nyomaiban sem emlékeztetett a két nappal korábban a lengyelekkel szemben parádézó (nem utolsósorban nyolcgólos győzelmet arató) garnitúrára. S ha már fölidéztük a nyolcaddöntőt: akkor az egész mérkőzésen kapott tizenkilenc gólt a magyar csapat, most egyetlen félidő alatt tizennyolcat (18:11)…
Kellett hozzá némi fantázia, hogy az ember azzal számoljon: a térfélcsere után sikerül megtörni a kívülről – s nyilván belülről is – sziklaszilárdnak tetsző dánok lendületét. Ám az mégiscsak megtört valamelyest: az annak idején hazája női válogatottjával is maradandót alkotó – mások mellett Mocsai Lajos orra alá jelentős mennyiségű borsot törő – Ulrik Wilbek társulata jóval alacsonyabb sebességi fokozaton folytatta, mint amilyenen a szünet előtt abbahagyta. S a magyarok dicséretére legyen mondva: a lehetőségekhez képest kihasználták a kínálkozó alkalmat. Nagy László bombáival és Mikler bravúrjaival tíz perc múltán háromgólosra csökkent a különbség (21:18), de a tavalyi Európa-bajnok a folytatásban ritmust váltott, s a már jól ismert követhetetlen kontrákkal, a szélsőkre „kihegyezett” támadásokkal megint meglépett (24:19).
Császárék azonban nem kívánták megadni magukat; olyannyira nem, hogy amikor már csak bő öt perc volt hátra, valóban belátható közelségbe kerültek (26:24). Sőt másfél perccel a lefújás előtt az állt a nagytáblán, hogy 27:26, úgyhogy fészkelődtünk szépen a széken, de a döntő pillanatokban az északiak mutatkoztak higgadtabbaknak (28:26). A nagyot küzdő, ugyanakkor „egy félidős” magyar válogatott eljutott a siker kapujáig, ám a küszöböt nem tudta átlépni: a pénteki elődöntőben Dánia folytathatja.
Boronghatunk: a Hitchcock-krimik ritkán végződnek ugyanúgy.
Negyeddöntő: Dánia–Magyarország 28:26, Szlovénia –Oroszország 28:27, Spanyolország–Németország 28:24, Horvátország-Franciaország 30-23;
