Graham, Damon, Joshua: Forma–3?

Graham Hill két alkalommal (1962-ben és 1968-ban) nyert Forma–1-es világbajnoki címet, míg fia, Damon 1996-ban szerezte meg az elsőséget a pontversenyben. A legifjabb Hill, Joshua még nem konkurál nagyapjával és papájával, de már halad a családi hagyomány útján: a huszonkét éves, 2008 óta versenyző fiatalember 2011-ben a Brit Formula Renault, tavaly pedig a Formula Renault 2.0 NEC bajnokságában vett részt.

Az előbbiben megszerezte élete első győzelmét, az utóbbiban – öt futamgyőzelem után –a harmadik helyet érte el az összetettben. Igaz, az ő korában Sebastian Vettel már Forma–1-es Grand Prix-diadalt aratott...

Ám a Hill családban az is tradíció, hogy a família tagjai viszonylag későn kezdik a versenyzést. Damon Hill huszonhárom évesen vált profi motorossá, majd harminckét esztendős korában került a száguldó cirkuszba a Brabham-csapat pilótájaként. (A teamnél azt a Giovanna Amatit váltotta, aki mind ez idáig az utolsó női versenyző, aki versenyhétvége során Forma–1-es autó volánja mögé ült.) Damon nyolc éven keresztül volt tagja az F–1-es mezőnynek, ezalatt huszonkétszer látta meg elsőként a kockás zászlót. Ám még ő sem kelhet versenyre édesapjával, Graham Hill-lel, aki példátlan karrierrel büszkélkedhet: ő az autósportok hármas koronájának egyetlen tulajdonosa. E nem hivatalos elismerés annak jár, aki a Monacói Nagydíjon, a Le Mans-i 24 órás versenyen és az indianapolisi 500 mérföldes futamon is nyerni tud. A kétszeres Forma–1-es világbajnok harmincévesen kezdte pályafutását, s a száguldó cirkuszban eltöltött tizenhét esztendő során öt alkalommal győzött Monte-Carlóban. Visszavonulását 1975-ben jelentette be, majd ugyanabban az évben repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt.

Sokak szerint a név kötelez, és a gitározásban is jártas Damon Hill bízik benne, hogy fia megbirkózik a rá nehezedő nyomással. „Őszintén vallom: Joshban megvan a tehetség ahhoz, hogy nagyon sokra vigye. Még rengeteg a tanulnivalója, de hiszem, hogy harmadik generációs világbajnokká válhat.” Joshua nem szeretné, ha csupán a méltán híres elődök és a sötétkék-fehér festésű, „családi” sisak miatt tartanák lehetséges Forma–1-es pilótának. (A dizájn arra a londoni evezősklubra emlékeztette a legidősebb Hillt, amelyben a feleségével megismerkedett.)

Igaz, az ifjú Hillt bármennyire „megfertőzte” is a benzingőz, belőle nem Ayrton Senna, Alain Prost vagy Michael Schumacher közelsége váltotta ki a legnagyobb csodálatot, hanem az, hogy Ryan Giggs, „a walesi varázsló” aláírt Manchester United futballmezt ajándékozott neki a futamok egyikén tett látogatása alkalmával...

 

Fia, apja: Joshua és Damon Hill
Fia, apja: Joshua és Damon Hill
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.