Kerékbe tört sportág
„Ahogyan levegő volt a gumijainkban vagy víz a kulacsunkban, olyan természetességgel volt ez is a munkánk része” – magyarázta most doppingolását Lance Armstrong az Oprah Winfrey-nek adott interjújában. A beszélgetés első része csütörtök este került adásba.
Az amerikai bringás fölfoghatatlanul hosszú utat tett meg a megrázó részletekkel teli, az elit sportvilág egy részéről rémisztő képet festő kitárulkozásig: világbajnoki címet szerzett 1993-ban, majd hererákot diagnosztizáltak nála, legyőzte a gyilkos kórt, visszatért a mezőnybe, s hétszer győzött a Tour de France országúti körversenyen. Könyveket írt a csodáról, alapítványt hozott létre, amely a súlyos betegségben szenvedőket támogatja.
Szerte a világon milliók viselték a törhetetlen akarat diadalát szimbolizáló Livestrong feliratú sárga gumi karkötőt, amely a rák elleni harc emblémáinak egyike lett. Armstrong az utóbbi évtizedek legmeghatóbb sportsztorijainak egyikét írta. Ha mára maradt egyáltalán kétely a történet hitelességét illetően, az a minap visszavonhatatlanul szertefoszlott: minden hazugság volt.
Nagyon régóta vádolták már tervszerű doppingolással az amerikai kerekest, ám ő következetesen tagadta a bűnösségét. Bicskanyitogató cinizmust mutatott, amikor a Touron nyert sárga trikókkal fotózkodott, miután az Amerikai Doppingellenes Ügynökség bizonyította a tiltott szerek használatát, s élete végéig száműzte őt a sportvetélkedőkről. Most végleg feladta a harcot. Korántsem meglepő, hogy a L’Equipe című francia lap internetes oldalát tegnap Armstrong arcképe uralta. A francia újság már korábban is becsületbeli ügyként tálalta az esetet.
Ezúttal is emlékeztetett arra: az ellenőrök néhány éve EPO nyomaira bukkantak a kerékpáros újraelemzett mintáinak egyikében, de a nemzetközi szövetség nem vett erről tudomást. A szervezet tagadta azt is, hogy bármiféle ellenszolgáltatással – például védelem az ellenőrökkel szemben – hálálta volna meg a versenyző magánemberként felajánlott százezer dolláros támogatását. Az sem zavarta meg az elöljárókat, hogy az olasz La Gazzetta dello Sport, a brit The Times, a belga Le Soir és Het Nieuwsblad, valamint a L’Equipe közös nyilatkozatban követelte: a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség ismerje el felelősségét az ügyben.
Armstrong nem beszélt a potentátok szerepéről: talán ezzel mondott köszönetet nekik. A tét nem volt kicsi. Erre következtethetünk abból is, hogy Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kanadai tagja jelezte: a sportág ötkarikás szereplése is veszélybe kerülhet, ha a vezetőknek közük volt a csalásokhoz. Igaz, később Mark Adams szóvivő cáfolta, hogy a kerékpározást száműzhetik a játékokról. A doppinglaborok hitelessége sem kapott újabb mélyütést: Armstrong tagadta, hogy a 2001-es svájci körversenyen pozitív lett a mintája, és a lausanne-i intézmény munkatársai semmisítették meg az inkriminált adagot.
Az sem csekély eredmény, hogy ennyi is kiderült. Sokszor tűnt úgy, Armstrong mindent túlél. Jeff Novitzkynak sem sikerült elkapnia, pedig a jogász igazi nagy hal a szakmájában. Ő vezette a nyomozást a BALCO-ügyben: a botrányban érintett kaliforniai laboratórium megannyi sportolót látott el tiltott szerekkel, így például Marion Jonest, a többszörös olimpiai bajnok atlétanőt. Az amerikai doppingellenes szervezet riportja változtatott meg mindent. Akadt elég vád, amely cáfolhatatlan volt. Például az: Armstrong 475 ezer dollárt utalt át Michele Ferrarinak, a híres doppingdoktornak. Amúgy az orvost ezúttal is megvédte Armstrong.
Korábban már szintén megtette ezt: akkor, amikor Filippo Simeoni olasz kerékpáros egy olaszországi nyomozás alkalmával Ferrarira vallott. Az amerikai sportoló föltűnően ideges lett, s a 2004-es Tour szakaszainak egyikén azt mondta kollégájának: „Nagy hibát követtél el, hogy Ferrarira vallottál. Sok időm és pénzem van. Megsemmisíthetlek”. Ez a monológ rémisztő képest fest Armstrong jelleméről. A Washington Post a minapi interjúról is megjegyezte: a kerekes könnyek nélkül, kevés érzelmet mutatva beszélt a sötét múltról. A professzionalizmust jelzi, hogy a korábbi ideált Mark Fabiani készítette fel.
A sztártanácsadó foglalkozott Bill Clintonnal is a korábbi amerikai elnök Monica Lewinskyvel folytatott sikamlós viszonyának kitudódása idején. Egyébként is rengeteg történet kering, Armstrong miként lehetetlenítette el azokat, akik őszinteségükkel veszélybe sodorták a bizniszét. Sokak szerint ezúttal is hideg számítás vezette a kamerák elé. Akadnak, akik azt sem tartják kizártnak: politikai pályára készül. Nem feltétlenül ideális antré, hogy közölte: az 1990-es évek közepe óta doppingolt, mind a hét Tour de France-győzelmekor illegális teljesítménynövelő szereket használt. Rögzítette azt is: nem szégyelli magát tettei miatt.
Főként azért nem, mert – mint mondta – a Tour kétszáz tagú mezőnyéből a kilencvenes években legföljebb öt kerékpáros lehetett, aki nem doppingolt. Csakhogy sokaknak elegük lett a hazudozásból. Igaz, általában csak akkor, ha valamelyiküket elkapták... Az amerikai doppingellenőrök több száz oldalas, fölöttébb részletes jelentéséből kiderül: Frankie Andreau, Tyler Hamilton, George Hincapie, Floyd Landis, Levi Leipheimer, Vande Velde, Jonathan Vaughters és David Zabriskie, azaz korábbi kollégák, válogatott klasszisok vallottak Amstrongra.
Nicolas Sarkozy neve nincs a listán, noha nem lett volna túl nagy meglepetés, ha szerepet kap a történetben. Pierre Bordry, a Francia Antidopping Ügynökség korábbi vezetője korábban azt nyilatkozta: a francia elnök pressziója nyomán távolították el posztjáról. A Le Nouvel Observateurnek adott interjújában megemlítette: politikusok, üzletemberek, sportvezetők társasága védte Armstrongot.
De a mind komplikáltabbnak és súlyosabbnak tűnő botrány nem érinti őket, mert Armstrong lényegében senkit nem vádolt meg. Talán azért sem, hogy az eddigieknél nagyobb veszteség ne érje. A történet centrumában ugyanis ott a pénz. Az amerikai bringásnak megannyi szponzori szerződése volt, melyeknek köszönhetően több millió dollárt tehetett zsebre. Most több vállalat visszaköveteli az összeget, miután kiderült: átverés áldozata lett. A csúcsmárkáknak sokféle reklámarcra van szükségük, de egy csalóéra nincs.
Éppen ezért lehet az Armstrong-ügynek óriási hatása a kerékpársportra. Nehéz olyan racionális indokot találni, amely befektetésre ösztönözhetné a társaságokat. A bicikli ma a dopping szimbóluma. (A történetnek egyébként is szörnyű következményei lehetnek. Ha a bringasport pénzügyileg belerokkan az afférba, akkor a többi sportág vezetői – a kerékpár elöljáróihoz hasonlóan – akár azt a következtetést is levonhatják: bármi áron meg kell védeni az ikonokat. Ennek folyományai a testkultúra számára beláthatatlanok.)
Jellemző az is, hogy az Armstrongtól elvett Tour-elsőségeket nem adták át másoknak. Főként azért nem, mert a másodikok szintén érintettekké váltak valamilyen doppingügyben. Tragikusnak nevezhető a 2000-es verseny befutója: a nyolcadik helyezett Fernando Escartin volt az első azok között, akik tiszták maradtak.
Az éppen az Australian Openen szereplő világklasszis teniszező, Novak Djokovics nem árnyalt, amikor az interjút kommentálta: „A karrierjével és élete sztorijával rengeteg embert becsapott. Azt hiszem, az ilyen versenyző az egész sport számára szégyen”.
Ezt már csupán azzal egészítjük ki: az Oprah Winfrey-ről elnevezett csatorna a Discovery Communications érdekeltsége. Ez a cég volt Armstrong csapatának a főszponzora, miután a US Postal 2004-ben befejezte a garnitúra támogatását. Mindennek fényében kell értékelni azt a választ, amelyet Armstrong a „Csalónak érzi-e magát?” kérdésre adott: „Ijesztő, de nem”. Tényleg ijesztő.
