Spanyol csizma Madridban?

Semmi kétség, végtelenül jól nevelt ember Slavko Goluza, a horvátok – annak idején játékosként a Veszprémet erősítő – szakvezetője. Merthogy azt találta mondani az övéi kedd esti, kilencgólos – mondhatni, megsemmisítő – győzelme után: gratulál kollégájának, Mocsai Lajosnak és csapatának „a nagyszerű mérkőzéshez”.

Noha rutinos sportrókák azt állítják, az ellenfél fölmagasztalásával a leghatásosabb dicsérni önmagunkat, a látottak alapján akár az is fölvetődhet: Goluza barátunkat kissé ironikus hangulatban találta a riporter...

Akárhogyan is, a magyar válogatott – az egyiptomiak és az ausztrálok eltángálása után – kiütésbe futott bele, ráadásul az eredménynél is elszomorítóbb volt maga a játék: az eladott labdák és a száguldó, cikázó riválishoz képest öreguras tempó. Ám a világbajnokság elején járunk, s – amint azt a sportág hazai legendáinak egyike, Kovács Péter is nyomatékosította – hiba lenne már most mélyebb következtetéseket levonni a kedden történtekből, „hiszen a világversenyeken minden csapatnak lehet egy nagyon rossz meccse”. Ha a társaság tényleg túl van a mélyponton, az remek hír, hiszen ma este héttől Madridban a házigazda spanyolok várnak Nagy Lászlóra és társaira. Az olimpia előtt Barcelonából hazaédesgetett átlövő számára különösen pikáns mérkőzésen (mint emlékezetes: az égimeszelő játékos hosszasan kacérkodott a spanyol nemzeti dressz magára öltésével) a legkevésbé sem titkoltan vb-aranyra hajtó riválist kellene legyűrni ahhoz, hogy a garnitúra ne a harmadik, ne adj isten a negyedik, hanem a kedvezőbb folytatással kecsegtető második helyen juthasson tovább csoportjából. Ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, sőt: noha az olimpián csak hetedik lett az ibériai együttes – a magyar meg, ugyebár, negyedik –, az esetleges siker (azzal együtt is, hogy a tunéziaiak legyőzték a németeket) a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése volna.

Mindenekelőtt persze azok számára, akiknek volt szerencséjük a horvátkerti búsongóhoz.

A csoport: Brazília–Tunézia 27:22, Németország–Montenegró 29:21.

B csoport: Oroszország–Macedónia 29:29, Katar–Chile 31:23.

A C csoport állása: 1. Szerbia 6 pont (95:70), 2. Szlovénia 6 (92:73), 3. Lengyelország 4, 4. Fehéroroszország 2, 5. Dél-Korea 0 (69:91), 6. Szaúd-Arábia 0 (56:90). A mai program: Szlovénia–Fehéroroszország, Dél-Korea–Szaúd-Arábia, Lengyelország–Szerbia.

A D csoport állása: 1. Spanyolország 6 (107:49), 2. Horvátország 6 (97:54), 3. Magyarország 4, 4. Egyiptom 1 (71:85), 5. Algéria 1 (58:82), 6. Ausztrália 0.

A mai program: Magyarország–Spanyolország (19, tv: Sport1, 18.45), Algéria–Ausztrália, Horvátország–Egyiptom.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.