Jégre tették

„Nálunk mindig történik valami” – szólt a Fehérvár Áruház hajdani szlogenje, de a retrómondatot lassanként a helyi jégkorongcsapat is a zászlajára tűzheti.

A közelmúltbeli edzőváltás után a klubvezetés tegnap megvált Ladányi Balázstól, az osztrák ligában szereplő együttes húzóemberétől, a legújabb kori „nagy generáció” – a korábban az A csoportba jutást kiharcoló válogatott – meghatározó alakjától. A harminchét éves hokis 2009-ben szerződött a Volánhoz, s menesztése önmagában is hírértékű volna, hát még annak fényében, hogy egy ideig csapatkapitánya volt a társaságnak, a liga úgynevezett kanadai ponttáblázatán pedig jelenleg is a fehérváriak második legeredményesebb játékosa.

„Morális okai vannak a szerződésbontásnak” – összegzi a történteket Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, aki elmondja azt is: mind játékban, mind hozzáállásban sokkal többet várt Ladányitól. Tapasztalatai szerint a csatár jó ideje motiválatlan, akaratgyenge, elkényelmesedett. „További három-négy játékosunktól ugyanígy megválhattunk volna, de abban bízunk, hogy a főszereplő leváltása az alabárdosok szemét is felnyitja” – magyarázza a direktor. Ha már színházi példánál tartunk, megjegyzendő: a társulat köreiben meglehetősen feszült a hangulat az osztrák bajnokságban nyújtott eddigi produkció nyomán, s ha az évad hátralévő fellépései is bukást hoznak, legördül a függöny, mielőtt a szezon legnagyobb érdeklődéssel kísért előadásait megtarthatnák. A rájátszásba egyenes ágon már nem juthat be az együttes, az alsóház hat szereplőjének oda-visszavágós körmérkőzését sikerrel abszolválva azonban még megszerezhető a kiadó két hely valamelyike. Ám Ocskay úgy véli: az eredményességhez sürgős szemléletváltásra van szükség.

„Úgy érzékelem, az a legnagyobb baj, hogy miközben a korábbi produkcióknak, s elsősorban a támogatóinknak köszönhetően újabban minden körülmény adott a profi munkához, egyesek azt hiszik, elég, ha a korcsolyájukat küldik ki a jégre” – jegyzi meg az igazgató, hozzáfűzve: „A Kevin Primeau-t váltó cseh trénertől, Jan Nelibától éppen azt vártuk, hogy kitapossa a fiúk belét, és e tekintetben nincs is semmi gond. Az edző üvölt, mezt ráncigál, kőkeményen követel, az már más kérdés, hogy ez a stílus kevesek tetszését nyerte el. Azon vagyunk, hogy végre mindenkiben tudatosuljon: ez egy sportklub, nem pedig szeretetotthon.” Ocskay szerint a magyar hoki legsúlyosabb gondja, hogy változatlanul csekély a merítési lehetőség, s ennek következtében nincs valódi rivalizálás. Amondó: ha a játékosok azt éreznék, hogy mindig a nyomukban liheg valaki, ha lenne miért tartaniuk a konkurenciától, senki nem engedné meg magának, hogy heteken át lazítson. Abban reménykedünk: a tao-törvény hozadékaként a jövőben nő majd a jégkorongozók száma.

A jelenlegi állapotok első „áldozata” Ladányi, s mivel ő az áprilisi, hazai rendezésű divízió 1-es világbajnokságra készülő válogatottban is alapember, felvetődik a kérdés: nem a „nemzet ellen való-e”, hogy játéklehetőség nélkül marad?

„Úgy tudom, Balázs a nevelőegyesületébe, a Dunaújvárosba tart, meccshiánya tehát nem lesz. Igaz, a sorozat, amelyben majd játszik, jóval kevésbé nívós, mint az osztrák liga, most azonban nem volt mérlegelési lehetőségünk. Az elmúlt években mindig szem előtt tartottuk a magyar jégkorong egyetemes érdekeit, de eljött a pillanat, amikor nem volt mit tenni: a mérkőzéseinkre kilátogató két és fél, háromezer szurkoló és a több tízezer tévénéző türelmével nem élhettünk tovább vissza.”

Akárhogyan is lesz: az alapszakasz még hátralévő két meccse után a Volán a jövő kedden folytatja szereplését az osztrák ligában. És egyelőre csak annyi biztos: régen vártak mifelénk ekkora érdeklődéssel alsóházi rájátszást...

A Fehérvár tegnap este hazai pályán 3-2-re kikapott a horvát Medvescsak Zagrebtől az osztrák ligában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.