Nem éppen klasszikus kötet

A múlt hét vége óta négytagú stáb irányítja a Pécs NB I-es labdarúgócsapatát, Lőrincz Emil vezetésével. Illetve ez nem egészen igaz, mivel mégsem ő, hanem a PMFC korábbi 21-szeres válogatott futballistája, a negyvenhat esztendős Márton Gábor a kvartett főnöke. Lőrincz azért lett – papíron – szakmai igazgató, mert Mártonnak nincs meg az első osztályú csapat dirigálásához szükséges licence, márpedig a nélkül nem tréner a tréner.

Amúgy azt, hogy Márton a valódi „boss”, Feleki Attila, a klub mögött álló gazdasági társaság ügyvezetője nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Mostanában ez a „se meg nem erősít, se meg nem cáfol” formula bevált metodika a Pécsnél. Ez jellemezte azt a szappanoperát is, amelynek során a klub megvált Supka Attila edzőtől. A Debrecent két bajnoki címre vezető trénert a múlt év derekán szerződtette Matyi Dezső, a mecseki klub gazdája, a hazai könyvpiac nagy hatalmú ura. A sikeres vállalkozó nem lacafacázó típus, s a könyves szakmában bevált stílusát bevitte a honi futball, azaz focika – meghatározó politikai-gazdasági személyiségei szerint – mind szivárványosabb világába. Ha Matyi úgy látta, hogy a csapat nem hozta a várt eredményeket, akkor gyötrődés nélkül kihajította az épp nála szolgáló edzőt. Így a PMFC-nél 2007, vagyis Matyi regnálása óta kilenc szakvezetőnek mondtak agyőt.

A távozók között volt – többek között – Róth Antal, Várhidi Péter, Kiss László és Mészáros Ferenc. Kit a vereségekért, kit meg a játékért (vagy inkább annak teljes hiányáért) zavart el a könyvmogul. Supkát mindkettőért. A bajnokságnak nagy reményekkel nekivágó Pécs a tizennegyedik helyen zárta az őszi szakaszt, s a tizenhét meccsen szerzett 19 szerény pontnál is nagyobb bajnak tetszett, hogy a csapat játéka élvezhetetlen volt. Ráadásul a PMFC a Magyar Kupából is kiesett, olyan harmadosztályú rivális ellen elbukva, amelynek nevét az ezertagú pécsi szurkolótáborból tán százan se tudnák visszamondani. A klubvezetés december elején közleményben adta hírül, hogy Supka „közös megegyezéssel” távozik. Utóbb viszont azt közölték az elöljárók, hogy Supka marad, és kineveznek föléje egy – hogy is mondjam – „még szakmaibb” vezetőt. Aztán a múlt hét végén újabb közlemény látott napvilágot; abból annyit tudtunk meg, hogy Supkának végérvényesen felmondtak.

Próbáltuk megkérdezni az érintetteket, mi történt, de senki sem nyilatkozott. Supka és a klubvezetés egyaránt azzal hárította el a megkeresést, hogy titoktartás köti őket. Így pletykákra vagyunk ítélve, s abból van padlásnyi. Ezek szerint az első felmondás után azért parancsolták vissza Supkát, mert – Matyi parancsára – a klub nem akarta egy összegben kifizetni az edző féléves felmondási pénzét. Arra akarták késztetni a kirúgott trénert, hogy járjon be mindennap, és elemezze a csapat teljesítményét (amelyről –ugye – nem nagyon lehet elmélkedni még szezonban sem, nemhogy a téli szünetben). Ezzel a megalázó feladattal gondolták „meggyőzni” őt, hogy mondjon le a pénzéről. (Meg nem erősített információnk szerint sok millió forintról van szó. – A szerk.) Hogy aztán az elmúlt hetekben Supka tört-e meg, vagy a klubvezetés unt rá a leckéztetésre, azt nem tudni.

Bárhogyan van is, Matyi új fejezetet írt a magyar labdarúgás históriájába azzal, hogy bevezette a pszichológiai edzőkínzást. A mende-mondákhoz tartozik még: Supka nem érezte felelősnek magát a csapat halvány teljesítményéért, mert szerinte a PMFC játékosállományával nem lehet még megcélozni a tabella első felét. Matyi viszont úgy látja: ezzel a kerettel, igenis, a harmatgyenge NB I felső harmadában kellene állnia a Pécsnek. Majd a tavasz tesz valamiféle igazságot.

Miként a PMFC kontra Supka ügyben (talán) az MLSZ. A kiebrudalt edző ügyvédje közleményben adta hírül, hogy nem tartja jogszerűnek a tréner elbocsátását, s ezért a szövetséghez fordul. De Supkát vagy jogi képviselőjét továbbra sem lehet kérdezni semmiről. Ahogyan a pécsi klubot se. Úgy tetszik: ha a futballban messze is még a világszínvonal, a titoktartásban már van valami nívó.

Pécs

 

Küzdelem a korlátokkal: Grumics (Pécs) és Kelemen (MTK)
Küzdelem a korlátokkal: Grumics (Pécs) és Kelemen (MTK)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.