NHL: Elolvadt a jég

Eredményes volt a liga vezetőinek és a játékosok képviselőinek hétvégi, maratoni hosszúságú tárgyalása, így úgy tetszik, nem marad el az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság teljes évada.

Amint arról korábban többször beszámoltunk, a vetélkedő azért nem kezdődött el a múlt ősszel, mert lejárt a munkaadók és a munkavállalók közötti kapcsolatot szabályozó kollektív szerződés, s a felek – főként a bevételek elosztásáról zajló vita miatt – nem jutottak egyezségre az új megállapodás részleteiről.

Az érintetteknek néhány napja sikerült kompromisszumot kötniük a tíz évre szóló kontraktusról, ám a hokisok szerették volna azt is elérni, hogy hat esztendő után újratárgyalhassák a dokumentumot. Az illetékesek vasárnap hajnalban végül lezárták a disputát.

„A főbb pontokban megegyeztünk” – jelentette be Gary Bettman, az NHL elöljárója. A szerződés aláírására még várni kell, s azt sem lehet tudni, mikor játsszák az első mérkőzéseket. Az azonban biztos: eddig 625 meccs maradt el, azaz a tervezett találkozók több mint felét nem tartották meg. Igaz, az érintettek most már annak is örülnek: lesz olyan mérkőzés, amelyet megrendeznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.