Körmend: kosár és kenyér
A sportág helyi története 1958-ig nyúlik vissza, ekkor alakult meg a kezdetben nagyrészt középiskolás diákok alkotta Körmendi Községi Sportkör, amely a megyei bajnokságban vett részt. A csapat két év múlva megszűnt, de 1962-ben újjáéledt, és nyolc évvel később feljutott az NB II-be, majd 1975-ben az élvonalba került (s azóta is az első osztály tagja).
Abban az időben kezdték építeni Körmenden a sportcsarnokot, melyet – 1400 néző jelenlétében – 1976 márciusában, a MAFC elleni mérkőzésen avattak fel. Első NB I-es évadát a nyolcadik helyen zárta az együttes, hogy aztán az 1984/85-ös bajnokságban – többek között Bebes Istvánt, Fodor Pétert, Németh Istvánt, Szlávik Csabát, Trummer Lászlót és Zsebe Ferencet bevetve – addigi legnagyobb sikerét érje el: Patonay Imre edző irányításával bronzérmet szerzett.
Az 1986/87-es bajnokság nem indult kedvezően – Szlávik és Trummer visszavonult –, 1987. április 12-én mégis hömpölygő tömeg árasztotta el a 8-as főutat. Miközben a Szabad Európa Rádió a kenyéráremelés elleni tüntetésekről számolt be, sporttörténeti esemény zajlott a hazai kosárlabdázásban, mivel a Körmend elhódította a vidék első aranyát. A bravúrt 1996-ban ismételte meg a piros-fekete csapat, amely 2003-ban újabb bajnoki címet szerzett, s a Magyar Kupában hat alkalommal (1990, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998) diadalmaskodott.
A dicső múlthoz képest jóval szerényebb a jelen. Ez év július végén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége nem fogadta el a Vas megyei csapat A csoportos nevezését, majd néhány nappal később Szabó-Forrai Zsolt klubtulajdonos közleményben tudatta: a továbbiakban nem kívánja vállalni a csapat működtetését, fenntartását. A város vezetését meglepte a mecénás bejelentése, jóllehet Bebes István, a kosarasból lett polgármester – a könyvelési adatok megismerése után – szintén közleményben ismerte el, hogy 100-150 milliós tartozást halmozott fel az egyesület.
Az MKOSZ augusztus 6-i elnökségi ülésén – háttértárgyalások nyomán – a klub mégis megkapta az A csoportos részvételi jogot, majd szeptemberben az új tulajdonos kilétét is felfedték Körmenden: a korábbi ügyvezető igazgató, Zsebe Ferenc vállalta – átmenetileg – a klub vezetését. A döntés meghozatalában fontos szerepet játszott, hogy helyi illetőségű és „a körmendi érdekeket szem előtt tartó” ember irányításával kezdjék az idényt.
A piros-feketék legendája – kérdésünkre – azt mondta az aggasztó periódusról: „Az előző tulajdonos bejelentése után rendkívül rövid időnk volt a probléma megoldására. De mindenképpen szerettük volna elkerülni, hogy a klub fennállásának ötvenedik évében ne játszhassunk NB I-es mérkőzéseket. Az első tíz napot nem kívánom senkinek, s az azt követő három-négy hónap sem volt egyszerű. Meg kellett teremtenünk a pénzügyi hátteret, igyekeztünk átütemezni az adósságokat, új működési szisztémát dolgoztunk ki, s eközben a csapatot is fel kellett építeni. A beszállítókkal, a játékosokkal és az ügynökökkel is szerződést írattunk alá, így mindkét fél számára elfogadható módon tudjuk törleszteni a tartozást. Akad, akinél ez rövidebb, másoknál hosszabb időt vesz igénybe, de döntő többségükkel megállapodtunk, és ehhez szeretnénk tartani magunkat.”
Elkerülhetetlen a kérdés, hogy mikor kezdődtek a bajok. „Februárban – válaszolta Zsebe –, amikortól hosszú hónapokig nem kapták meg munkabérüket az alkalmazottak.”
A jelenleg három légióst – Zvonko Buljan, Matt Shaw, Vincent Simpson – foglalkoztató klub esetében felvetődik az is: ekkora adósságállomány mellett miből fizetik ki a játékosokat? „Mindenkit szponzori pénzekből szerződtettünk. Az önkormányzat csak erejéhez mérten támogatja a csapatot, s főként cégektől kapunk olyan felajánlásokat, amelyekből fenn tudjuk tartani a klubot.”
Tavaly nem szerepeltek a nemzetközi porondon, az idén azonban részt vettek az Eurochallenge Kupában, de nem jutottak a legjobb 16 közé. A külön jegyek megváltását igénylő mérkőzéseket hét közben játszották, így azok kevesebb nézőt vonzottak, mint a bajnoki találkozók. „A nevezési díjat azonban már júniusban befizettük, így nem léphettünk vissza, mivel ebben az esetben nem csupán ezt az összeget vesztettük volna el, hanem hasonló nagyságrendű büntetésre is számíthattunk volna. Így viszont visszakapjuk a nevezési díj nagy részét” – fűzi hozzá Zsebe.
A szurkolótábor a nehézségek ellenére is szolidaritást vállal a csapattal. „Ebben a városban nem az a legfontosabb, hogy minden évben bajnokok legyünk – folytatja. – Az emberek azt szeretnék: még évtizedeken keresztül legyen kosárlabda nálunk. Azt azonban mindenkinek el kell fogadnia, hogy az idén a túlélésért küzdünk, s ha sikerül fennmaradni, utána már lehet építkezni. Csak el ne kiabáljam: lassan talán helyreáll a rend.”
Az adósság pontos összegéről a korábbi tulajdonosnál, Szabó-Forrai Zsoltnál érdeklődtem. „Március tájékán jeleztem a csapatnak, hogy három-négy hónapig kevesebbet tudok adni az egyesületnek. Nem semmit, csupán kevesebbet. Azoktól, akik támogathattak volna bennünket – beleértve az önkormányzatot is –, nem érkeztek felajánlások. A polgármester közleményében olvasható tartozásállomány nem fedi a valóságot: jóval alacsonyabb összegről van szó. Hogy pontosan mekkoráról, arról nem szeretnék nyilatkozni. Engem korábban a körmendiek kerestek meg, hogy támogassam a csapatot, és támogattam is összesen több százmillió forinttal. Nem üzleti szempontból: mecenatúraként. Együttműködésünk során 2011 őszén már nullán állt a klub költségvetése” – közölte a Fortress befektetési és biztosítási cég igazgatója, aki 2013-ra szerette volna megvásárolni a kezdőkör reklámhelyét, ám egy hete elutasító választ kapott. Pedig – mint említi – szívügye volt a körmendi kosárlabda, és nem hirtelen szeszélyből vált meg tőle. „A búcsúban az játszotta a főszerepet, hogy sokszor próbáltak beleszólni kívülről az egyesület irányításába, s hogy nem mindenki törekszik minőségi sikerekre. A középszerűség pedig nem kenyerem.”
Bebes István másképp emlékszik: „Az adóssági szakértők szerint a tartozás összege 150,2 millió forint volt. A számok nem hazudnak. Már 2011 őszén is akadtak nehézségek, ám a valós viszonyokról nem voltak pontos információink. A probléma a túlvállalásból fakadt. (Ezt Szabó-Forrai cáfolja – a szerk.) Az önkormányzat pénzügyi mozgástere pedig csak kismértékben engedi meg, hogy a polgármesteri hivatal közvetlenül támogassa az egyesületet. Elsősorban az utánpótlás-nevelésben próbálunk segíteni, illetve a tornacsarnokot díjmentesen használhatja a klub.”
A polgármester hozzátette: bár az egyesületet egyelőre nem fenyegeti a megszűnés veszélye, a jövő még korántsem tisztázott. „Nem élnék olyan, mondhatni, fura optimizmussal, mint Zsebe Ferenc, hiszen azt még korai lenne kijelenteni: stabil lábakon áll az egyesület. Sok olyan támogató jelentkezett, amely az egyesület részére kisebb-nagyobb összegeket ajánlott fel. A nézők is kiálltak a klub mellett, ezt tükrözi a bérleteladások viszonylag szép száma. Külön köszönet illeti a beszállítókat, akik módfelett megértők voltak. De rengeteget kell még dolgoznunk a megnyugtató megoldásért, amihez szükség van arra az összefogásra, amely mindig is jellemezte a körmendi kosárlabdát.”
Hasonló gondokkal legutóbb 1999-ben szembesült a klub: akkor 30 milliós adósságot halmozott fel. A szurkolók 411 ezer forintot gyűjtöttek össze az eset napvilágra kerülése után, ami szinte semmire sem volt elég, de jelezte a drukkerek feltétlen odaadását. E szeretet következménye az is lehet, hogy ha a következő szezon kezdetére sem mászik ki a slamasztikából a csapat, ismét tömeg lepi el a 8-as főutat. Nem feltétlenül a kenyéráremelés ellen tiltakozva.
