Hófehér jégen fekete párduc

Hangolni tudni kell – vallják az osztrákok, és kétségkívül megadják a módját a felvezetésnek. Noha negyedórával az EBEL-meccs előtt még jórészt üresek a lelátók, Pucky, a Graz kabalafigurája már készen áll, hogy megalapozza a tömeg hangulatát.

A fekete párduc – melynek nevét a csapat szurkolói választották – a 2011/12-es évad kezdete óta gondoskodik a megfelelő légkör megteremtéséről a Graz-Liebenau csarnokban. A nézők lassan elfoglalják helyüket, majd kialszanak a fények, és a hazai játékosok bemutatása közben a közönség egy emberként igyekszik túlkiabálni a műsorvezetőt.

A Fehérvár jégkorongozóit nem kíséri hasonló felhajtás, igaz, otthon volt már ováció, amikor az „ördögök” kétszer is vereséget mértek a graziakra. A hazaiaknak lenne miért revánsot venniük, ám a vendégeken nem látszik az utazás okozta kimerültség, mert az osztrák hokiligában a 2007/08-as évadtól szereplő csapat az évek során már hozzászokott a rengeteg kilométer megtételéhez. A magyar együttes játékosai legkésőbb két órával a kezdés előtt érkeznek meg a mérkőzésre – világosít fel Elekes Blanka, a klub menedzsere. Innsbruck és Dornbirn a két kivétel, mivel a Székesfehérvártól nagyjából 800, illetve 900 kilométerre lévő tiroli, illetve vorarlbergi városba egy nappal korábban utazik a csapat. Graz viszonylag közeli az osztrák helyszínek közül, de nincs sok vendég drukker, s amikor Mihály Árpád góljával a fehérváriak megszerzik a vezetést, a maroknyi magyar szurkoló kiáltását, tapsát alig lehet hallani. A legelszántabb szurkolók azonban mindenütt ott vannak, azaz akár Innsbruckban is találkozhatunk velük.

Grazban a 4050 ember befogadására képes csarnokban 2550 nézőt jegyeznek ezúttal. Ám a vendéglátók azt mesélik: nem volt ez mindig így. Miután Thomas Vanek Grazba igazolt október elsején, egy tűt sem lehetett leejteni a tribünön, annyian voltak kíváncsiak az NHL történetének legeredményesebb osztrák jégkorongozójára. A Buffalo Sabres játékosa, aki az ifjabb Ocskay Gábor jégcsarnokban is pályára lépett, november elejéig kápráztatta el játékával az osztrákokat, mielőtt visszautazott Amerikába.

Azért a két és fél ezer néző is nagy zajt tud csapni, pláne, ha a vezérszurkolók John Bonhamet megszégyenítő módon verik a dobokat. Olivier Latendresse gólja után van is pörgetés szépen; hát még akkor, amikor Jean-Michel Daoust eldönti a mérkőzést (2:1).

„Annak ellenére, hogy mindvégig esélyünk volt a sikerre, nem játszottunk igazán jól. Noha a házigazdák szerencsés góllal nyertek, a mi játékosaink nem tettek meg mindent azért, hogy jobb eredményt érjenek el. Ezzel együtt várakozáson felül teljesít a társaság, hiszen a hatodik helyen állunk. A célunk a nyolc közé kerülés, azaz a rájátszás, ami változatlanul nagy kihívást jelent számunkra, elvégre rendkívül szoros a középmezőny” – mondja Énekes Lajos másodedző.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Érdekes, hogy Herbert Hohenberger, a Graz segédedzője a legjobb hat közé kerülésről beszél, bár csapata jelenleg a harmadik helyet foglalja el. A fehérváriak elleni győzelmet „hallatlanul fontosnak” nevezi, megjegyezve, hogy „Fortuna most a mi oldalunkon állt”. Csendben elemezhet, mivel a mérkőzés lefújása után gyorsan kiürül a sporttelep. Csupán Pucky korcsolyázik a jégen, miközben néhány lelkes osztrák tőlem vesz röpke magyar nyelvórát. „Viszontlatasra” – búcsúznak.

Legközelebb talán azt is lefordíthatom nekik, miként mondják magyarul: „Wir gratulieren.”

Az ülőhely megtelt
Az ülőhely megtelt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.