Ötperces novella
Löke közölte, hogy már hetek óta szakítottak Böhnnel, s bár abban maradtak, az Európa-bajnokság végéig nem beszélnek erről, ő nem bírja tovább cérnával, és kipakol... A láthatóan megviselt, kialvatlan trénert a meccsen újabb jeges zuhany érte, de immár a pályán: játékosai – noha a 18. percben még két góllal vezettek – a két együttes közös históriájában megszokott módon szenvedtek súlyos vereséget.
A kontinens legnagyobb sportcsarnokai között jegyzett, 25 ezres Kombank Aréna talán ötödháznyi nézője azt látta, hogy miközben a lányok egy idő után elképzelés és taktika nélkül, elemi hibák sorát elkövetve, a labdát támadásról támadásra ártatlan helyzetben eladva kínlódnak, a mester tehetetlenül szemléli az eseményeket. Böhn a 16:11-gyel zárult első félidő után ugyan elkezdte kevergetni a kártyát, de azzal csak még bántóbbá vált a zavarodottság, és a végképp egyoldalúvá vált mérkőzést az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő skandinávok nevetgélve nyerték 30:19-re.
A legjobb négy közé jutással 2004 óta a legsikeresebb Eb-jét produkáló magyar válogatott szépen terített asztalára csúnya zsírfolt került, az edző pedig – nem minden célzatosság nélkül – annyit mondott: „Jól elintéztek minket...” Hogy elegáns volt-e a kiütéses vereséget bármilyen egyéb okra (is) fogni, afelől legalábbis megoszlanak a vélemények, azt viszont mindenféle kétely nélkül rögzíthettük, hogy a másik, még az elsőnél is pikánsabb párosítású elődöntőben a házigazda szerbek – majdnem – vérre menő csatát vívtak a montenegróiakkal.
A tribünön cigarettáról cigarettára gyújtó hazai „kemény mag” a körülményekhez képest kulturáltan fogadta, hogy a vendégek egy góllal legyűrik kedvenceiket, mi pedig megbarátkoztunk a gondolattal: jó megoldás amúgy sem lévén, saját otthonában kell felülmúlni az ellenfelet másnap a harmadik helyért vívandó meccsen. A dokumentáció alapján jó előjelként könyvelhettük el, hogy Szerbia női együttese sem nyert érmet világversenyen, amióta 2006-ban Montenegró „elhagyta” – akárcsak Löke Böhnt –, azt viszont kevésbé: a kora délutáni sajtótájékoztatón Iván Vesztesiként mutatták be Vetési Ivánt, a hazai szövetség vezetőjét, a jövő évi, magyar–horvát közös rendezésű kontinenstorna szervezőbizottságának társelnökét...
Ehhez képest eleinte erősen közepes teljesítménnyel is tartotta magát a magyar együttes, ami azért tölthette el a bizakodással a Röszke felől érkező, az előző napinál nagyobb létszámú tábort, mert az járt a fejekben: amennyiben Görbiczék ilyen produkcióval is egyenrangú ellenefelei a szerbeknek, akkor mi lesz, ha nem ejtik ki megint a kezükből a labdát akcióról akcióra, s ha netán a kapus is hárít végre egy lövést (ez Herrnek speciel nem sikerült, úgyhogy Böhn le is hívta, s beküldte helyette Kiss Évát.)
A nívó tehát nem verdeste az eget, de tíz perc múltán a vetélytárs összekapta magát, és 9:6-os vezetésénél a norvég szakvezető sem bírta nézni tovább mindazt, ami a pályán történik. S lám: időkérését követően az eleinte csak a padon helyet kapó Tomori felvillanásai nyomán a 17. percben már 10:10 virított a nagytáblán, s mire az átlövő négyig jutott, összeállt végre a védekezés is. Aztán ugyancsak beindult a keretbe visszahívott Vincze, s noha időközben volt már három is „közte”, azért kellőképpen örültünk a szünetbeli 21:19-es eredménynek.
Hát még a továbbra is zaklatott hangulatú, hektikus színvonalú találkozó 46. percében, amikor újra háromgólosra duzzadt a differencia, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az addig szinte csak bekkfeladatokkal megbízott Szekeres Klára kétszer is a hálóba durrantott. A fehérorosz bírókettős – khm... – nem minden esetben tudta függetleníteni magát a szerb közönségtől (lehetne ezt rövidebben is mondani, de így mégiscsak diplomatikusabb), amiért néhány alkalommal a már-már halvérű Böhn is kikelt magából rendesen, ezzel együtt a hajrában, öt perccel a rendes játékidő lejárta előtt még mindig volt két gól a fórból (32:30).
Fájdalom, az utolsó percbe fordulva már egy sem (32:32), s mivel Rédei-Soós löketére, Ognjenovics megfelelt, míg Tomori az utolsó pillanatokban fölébombázott, 33:33 után kétszer ötperces hosszabbítás következett... A repeta őrületére jellemző, hogy annak már az első felvonásában hét gól esett, s a nem töltő, csak tüzelő, a védekezésre a legcsekélyebb gondot sem fordító csapatok verejtékezésének utolsó szakaszára a házigazdák fordultak előnyösebb pozícióban (36:37). Aztán rájött a magyarokra az öt perc, hála az égnek: olyan periódust produkáltak, amelyre nagymamakorukban is emlékezni fognak...
A hajrában öt gól szereztek, s csak akkor kaptak egyet, amikor minden eldőlt: 41:38-ra győzött a lelkét a sárga padlóra bő órán át kitevő, a legfontosabb időszakban pedig brillírozó társaság. Kell-e mondani, hogy Böhn hamarosan a monumentális létesítmény légterében találta magát, ami nem csoda: a világversenyek dobogóitól a 2005-ös vb óta tisztes távolságot tartó együttest fölmasíroztatta az emelvényre. Amelynek legtetejére most nem a mindig mindent nyerő norvégok állhattak, mert Montenegró – elképesztő izgalmak után, kétszeri hosszabbításban! – visszavágott a skandinávoknak az olimpiai döntőben elszenvedett vereségért.
Több ezer szurkolójuk majd kirúgta az aréna oldalát boldogságában; még szép: a délszlávok történetük első válogatott diadalát aratták a sportágban (a BL címvédője, ugye, a Buducsnoszt Podgo rica csapata...), a norvégokkal legutóbb a 2009-es vb-n esett meg, hogy nem aranyérmet vittek haza magukkal.
Elődöntő: Norvégia–Magyarország 30:19, Montenegró–Szerbia 27:26. Az 5. helyért: Dánia–Oroszország 32:30. A 3. helyért: Magyarország–Szerbia 41:38 (hosszabbítás után). Döntő: Montenegró–Norvégia 34:31 (kétszeri hosszabbítás után).
Győri fölény
Az Eb zárónapján megválasztották a torna All Star csapatát. A hét legjobb játékos között, bár magyar nem, négy győri kézilabdázó (Lunde, Lekics, Löke, Radicsevics) is helyet kapott. Az együttes: Katrina Lunde-Haraldsen (norvég, kapus), Polina Kuznyecova (orosz, jobbszélső), Szanyja Damjanovics (szerb, jobbátlövő), Andrea Lekics (szerb, irányító), Heidi Löke (norvég, beállós), Katarina Bulatovics (montenegrói, balátlövő), Jovanka Radicsevics (montenegrói, balszélső)
