Ezt sem úszta meg szárazon a Videoton

Búcsúzott a Videoton az Európa Ligától, méghozzá egy halmozottan hátrányos helyzetű meccsen.

A legkevésbé sem hozta lázba a Spor­ting–Videoton EL-csoportmérkőzés a portugál főváros lakosságát. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy csaknem üres stadion várta a két csapatot a péntek esti találkozón.

Igaz, a meccs „halmozottan hátrányos helyzetű” volt. Ennek oka, hogy a lisszaboni együttes borzasztó formában futballozik ebben az évadban, s a drukkerek távolmaradásukkal nyilvánítanak véleményt a játékról. Ráadásul a gárda csupán két pontot szerzett öt találkozón az EL-ben, azaz reménye sem volt a továbbjutásra. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a mérkőzés csütörtökön elmaradt az özönvízszerű esőzés miatt, mert a pálya labdarúgásra alkalmatlanná vált, akkor talán érthető, hogy a rajongók nem vívtak közelharcot a jegyekért.

Az már csak a hab a tortán, hogy tegnap már a Videoton is tét nélkül lépett föl. Méghozzá azért, mert a Genk 0-0-ás döntetlent játszott az FC Basel ellen, így a belgiumi randevú két részvevője jutott a következő körbe.

Ez azonban eleinte nem szegte kedvét a Videotonnak, amely meglehetősen aktívan kezdett a szembeszökően motiválatlan Sporting ellen. Az első félidőben Nikolics és Sándor nagy helyzetben rontott, s Renato Neto is csupán a felső kapufát találta el. A fordulás után bánhatta igazán a magyar társulat, hogy oly nagyvonalúan tékozolta el lehetőségeit: a vendéglátók ugyanis vezetést szereztek. Insua kínálta meg távolról Tujvelt, aki csak kiütni tudta a labdát, s érkezett Labiad, aki közelről a léc alá lőtt (1-0).

Ekkor már a portugálok domináltak, ám a Videoton egyenlített. Rinaudo „kézilabdázott” a tizenhatoson belül, Kukulakisz játékvezető tizenegyest ítélt, Sándor pedig büntetett (1-1). Nem sokáig örülhettek a vendégek: Viola egy kavarodás után megszerezte a Spor­ting győztes gólját (2-1). A hangulatot tovább rontotta, hogy Sándort kiállította a játékvezető, mert durván megrúgta Diego Capelt.

A Videoton nem csupán a csütörtök estét, de a pénteki találkozót sem úszta meg szárazon...

Sporting–Videoton 2-1 (0-0)

Európa Liga-csoportmérkőzés, Lisszabon. Jv.: Kukulakisz (görög).

Sporting: Marcelo – Cédric, Xandao, Boulahrouz, Insua – Esgaio, Fernandes, Labiad, Rinaudo, Diego Capel (Pranjic, 85.) – Viola.

Videoton: Tujvel – Brachi, Caneira, Vinicius, Szolnoki – Walter Lee, Sándor, Renato Neto, Tóth (Kovács, 73.), Filipe Oliveira (Gyurcsó, 57.) – Nikolics (Paraiba, 73.).

Gól: Labiad (65.), Sándor (80.), Viola (82.)

Boulahrouz és Nikolic (balra) küzd a labdáért. A Videoton vereséggel búcsúzott
Sporting Lisbon's Khalid Boulahrouz (R) challenges Videoton's Nemanja Nikolic during their Europa League Group G soccer match at Alvalade stadium in Lisbon December 7, 2012. REUTERS/Jose Manuel Ribeiro (PORTUGAL - Tags: SPORT SOCCER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.