Hello, London!

Nem került sor szombat délután a mindig nagy érdeklődéssel kísért Sir Alex Ferguson–Mark Hughes-csúcstalálkozóra. Természetesen nem a skót tréner, hanem korábbi emblematikus futballistája, Sparky hiányzott a randevúról, amikor a Premier League utolsó helyén álló QPR az Old Traffordra látogatott.

Tony Fernandes tulajdonos pénteken menesztette a korábban a Blackburnt, a Manchester Cityt és a Fulhamet is irányító edzőt, s szombat reggel a veterán Harry Redknappet nevezte ki a jobb sorsra érdemes gárda élére. A Tottenham Hotspur és a Portsmouth megmentőjeként emlegetett sportembert az angol válogatott kispadjára esélyes trénerként emlegették, ám a szövetség végül nem szerződtette, majd a Spursből is kitették a szűrét.

A hatvanöt éves szakvezető számára a gól nélküli első félidő után felcsillant egy sokkot okozó győzelem reménye, amikor az ötvenkettedik percben a skót válogatott Jamie Mackie kihasználta, hogy Anders Lindegaard hanyagul hárította Kieron Dyer lapos beadását, és a kapu közeléből a hálóba vágta a labdát (0-1). Talán a vendég szurkolók szembeszökő lelkesedése ébresztette fel a szunnyadó házigazdákat, akik tizenkét perc múlva egyenlítettek, majd nyolc percen belül 3-1-re el is húztak. A végeredmény érdekessége, hogy a Premier Liga történetében az MU korábban egyetlen alkalommal, az Arsenal elleni egy évvel ezelőtti 8-2-es győzelem alkalmával lőtt ilyen rövid idő alatt három gólt.

A hátvéd Jonny Evansen kívül Darren Fletcher, Sir Alex kedvenc játékosainak egyike is fejes góllal jeleskedett. A skót középpályás a pályafutását fenyegető bélrendszeri betegsége miatt egy év után először szerepelt a kezdőcsapatban. A harmadik gól a csereként beállt Javier Hernandez nevéhez fűződik. Sir Alex Ferguson a találkozó után beismerte, hogy a „vörös ördögök” csak „tíz percig játszottak, de ez a rövid idő, melyet a drukkerek felállva ünnepeltek, briliáns volt”.

Szombaton folytatta meghökkentő menetelését a West Bromwich Albion: sorozatban ötödik győzelme után szombat este a lista harmadik helyén találta magát. A korábban a Chelsea-ben, a West Hamben és a Liverpoolban tanonckodott új edző, Steve Clarke együttese ezúttal a Sunderlandet tanította móresra. A gólgyártást Gera Zoltán kezdte meg fél óra elteltével, s Marc-Antoine Fortune fejezte be a kilencvenedik percben: a West Brom 4-2-re nyert.

Vasárnap délután mutatkozott be a Stamford Bridge közönségének a szerdára virradóra, a Juventustól elszenvedett megalázó 3-0-ás vereség után elcsapott Roberto di Matteo helyére egy nap múlva kinevezett új „kék” tréner. Futballkommentátorok megítélése szerint az „őrült Chelsea és a bolond Rafa Benitez kitűnően illenek egymáshoz”, még ha a 2010 decembere, az Internazionalétól való elbocsátása óta munkanélküli spanyol megbízása csak a szezon végéig szól is. Az egykori liverpooli irányítót rögtön a mély vízbe dobták, hiszen az ellenfél a Bajnokok Ligájában kudarcot vallott angol bajnok Manchester City volt.

Közvetlenül a találkozó előtt Benitez úgy nyilatkozott, hogy a csapat hangulata és hozzáállása kitűnő, Fernando Torres készen áll a küzdelmekre, és csak apró változtatásokat tart szükségesnek. A Chelsea szurkolói csekély lelkesedéssel fogadták az elmúlt kilenc év kilencedik trénerét, pfujoltak, „Rafa out” táblákat mutattak fel, és Di Matteót követelték vissza. Ezúttal nem igazolódott be az a közkeletű vélekedés sem, hogy az új tréner bemutatkozása feldobja a csapatot.

A gól nélküli döntetlennel végződött unalmas találkozó első félidejében a City sokkal több helyzetet alakított ki, de a fordulás után a zuhogó eső ellenére magukhoz tért vendéglátók egyenlő ellenfeleknek bizonyultak. Az eredmény azt jelenti, hogy a City megőrizte bajnoki veretlenségét, a Chelsea pedig sorozatban ötödik ligameccsén nem tudott győzni. A nevető harmadik csakis a héten az „álmok színpadán” szobrot kapott Sir Alex lehetett.

Labda volt. Kompany szereli Fernando Torrest
Labda volt. Kompany szereli Fernando Torrest
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.