Diadaljelentés a vereségről

Zúgott a „szép volt, fiúk!”, valamint a „gyertek ide!” a Videoton–Genk labdarúgó Európa Liga-mérkőzés lefújása után a székesfehérvári stadionban. A méltatás nyilván nem a belga csapat elleni 1-0-ás vereségnek szólt, sokkal inkább a csoportban korábban megszerzett hat pontnak. A hangulat olyan volt, mintha a drukkerek elismerően búcsúztak volna a nemzetközi kupaszerepléstől...

A realitások alapján erre jó okuk volt. A Videoton már csupán akkor léphet tovább, ha az utolsó fordulóban győz a nyeretlen Sporting Lisszabon vendégeként, az FC Basel pedig nem szerez pontot a már tovább jutó Genk ellen. A kaotikus évadot produkáló portugál együttes elleni siker egyáltalán nem elképzelhetetlen, ám az fölöttébb meglepő lenne, ha a svájci csapat nem érne el legalább döntetlent a lényeget már letudó belga együttes otthonában.

Paulo Sousa szakvezető alighanem az aréna „ünnepi” hangulatának hatása alatt lehetett, mert nem feltétlenül a valóság diktálta a mérkőzés utáni nyilatkozatát. A tréner a sajtótájékoztatón azt mondta: csapata a gólnál elkövetett ugyan egy kisebb hibát, amúgy viszont uralta a meccset, s „ellenfele fölé kerekedett”...

A szelektív memóriájú edző arról nem emlékezett meg, hogy Liani izraeli játékvezető nyilvánvaló tizenegyestől kímélte meg a fehérváriakat, amikor a gólnál is ügyetlenkedő Bozsovics buktatta a kezéből kiperdülő labda nyomán üres kapus góllal fenyegető Vossent. Amúgy a szakvezető foglalkozott eleget a bíróval: a tartalék játékvezető többször is figyelmeztette őt reklamálásért.

Az ítéleteknél egyébként is érdekesebbnek tetszett, hogy az egyenlítés érdekében (hiába) becserélt Torghelle csatár egyetlen emlékezetes jelenetében nem annyira a labdarúgás, mint inkább a kickbox elszánt képviselőjét idézte. A kialakuló tömegjelenet után percekig állt a játék, s ez a legkevésbé sem segítette a Videoton – problémában gazdag, fantáziában szegény – támadó futballját. Van Houtgenki kapusnak egyetlen bravúrt sem kellett bemutatnia a találkozón, igaz, Sándor kétszer is nagy helyzetbe került, ám a középpályás mindkét alkalommal meghökkentően rontott.

Ez azért is szomorú, mert a mostaninál jobb esély aligha kínálkozik a közeli jövőben a továbbjutásra. A csütörtök esti ellenfél ugyanis semmi különöset nem mutatott, középszerű játékot nyújtott; a két csapat első mérkőzésén villogó Vossen például teljesen eltűnt a mezőnyben. Ennek ellenére a vendégek gond nélkül nyertek, s történetük során először játszhatnak nemzetközi kupamérkőzést tavasszal is. A belga sajtó ünnepli a klubot, amely az előző évadban 28 millió eurós nyereséget termelt.

Idehaza most nincs miért ujjongani, bár mifelénk már az sem unikum, ha a vereséget is „történelmi sikerként” tálalják. Ám ebben az esetben objektív akadálya van a historikus diadaljelentésnek, mert – míg a Genk tényleg klubcsúcsra jutott – a Videoton 1985-ben UEFA Kupa-döntőt játszott.

Ezúttal a valóságot sem kell szégyellni: a Videoton a hat ponttal (sőt már a kvalifikációs szakasz „túlélésével”) felülmúlta a várakozásokat, és még az utolsó körre is maradt némi esélye a továbbjutásra. Ez pedig éppen olyan szokatlan a mai magyar futballban, mint amilyen megdöbbentő lett volna néhány évtizede, ha a vereséget győzelemként értékelik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.