Győr, Veszprém 11:10

Utolsó BL-csoportmérkőzésén vereséget szenvedett a norvég Larvik otthonában az FTC női együttese, de a „paca” a jó bizonyítványon nem több, mint egy pazarul megterített asztal sarkában az apró zsírfolt.

Elek Gábor garnitúrája öt győzelem birtokában lépett fel Skandináviában, ám ezúttal nem volt esélye a sikerre: noha Breivang és társai a szünetben még csak három góllal vezettek (16:13), s a folytatásban egyenlítettek is a zöld-fehérek (17:17), a mérkőzés hajrájában a lényeget illetően már csak egy csapat volt a pályán (30:23). A norvégok számára a két pont és a nagy különbségű győzelem a csoportelsőséget jelentette, a hozzájuk hasonlóan 10 ponttal záró FTC pedig másodikként került a sorozat újabb szakaszába, s várja a középdöntő holnapi sorsolását.

Előnyösebb pozícióra lehet büszke a Bajnokok Ligája másik magyar szereplője: a Győr a hatodik meccsén hatodszor nyert, ráadásul közepes produkcióval is „föltörölte a padlót” aktuális riválisával, a Cluj alakulatával. A kolozsváriak számára a legcsekélyebb örömöt sem tartogatta a Rába-parti vendégjáték, s Ambros Martin edző – immár ki tudja, hányadik évad óta a Bajnokok Ligája-elsőségben reménykedő – játékosai a 37:26 nyomán százszázalékos mutatóval végeztek négyesük élén.

Bár a férfi BL-ben még csak a fél utat tették meg a részvevők a csoportküzdelmekben, a Veszprém „győri” formában kézilabdázik. A szintén spanyol tréner (Carlos Ortega) irányította bakonyiak vasárnap a híres-neves stockholmi Scandinavium arénában tömték ki a házigazda Sävehof együttesét (32:22), s az eredmény értékét növeli, hogy a svédek ebben a szezonban még nem vesztettek BL-meccset hazai pályán. A Veszprém természetesen csoportja élén áll, s mivel a favorit német Kiel kikapott a szlovén Celje otthonában, már négy pont a differencia az első és a második helyezett között...

A Szegednek viszont továbbra sem megy: Zubaiék változatlanul egyetlen győzelemmel szerénykednek hatosuk ötödik helyén, miután saját közönségük előtt – annak ellenére, hogy kifejezetten jól kezdtek (15. perc: 11:7 „ide”) – összecsuklottak a csoportelső Barcelonával szemben (28:33).

Azt persze muszáj rögzíteni, hogy a vetélytárs a kontinens legerősebb társulatainak egyike, de ugyanígy tény az is: a Szeged számára – feltéve, hogy a folytatást illetően nem eleve kilátástalan helyzetben szeretne továbbjutni – mostantól nincs más lehetőség, mint bravúrok sorozatát bemutatni. További női kupaeredmények a 16 közé jutásért (második mérkőzések). KEK: Vác–Lokomotiva Zágráb 29:20 (továbbjutott a Vác, 55:48-as összesítéssel), Stabaek–Békéscsaba 24:28 (Stabaek, 51:50). EHF Kupa: Siófok–Asztrahanocska 31:22 (Asztrahanocska 63:59), Metz–Érd 32:26 (Metz, 57:57, az idegenben szerzett több góllal).

További női kupaeredmények a 16 közé jutásért (második mérkőzések). KEK: Vác–Lokomotiva Zágráb 29:20 (továbbjutott a Vác, 55:48-as összesítéssel), Stabaek–Békéscsaba 24:28 (Stabaek, 51:50).

EHF Kupa: Siófok–Asztrahanocska 31:22 (Asztrahanocska 63:59), Metz–Érd 32:26 (Metz, 57:57, az idegenben szerzett több góllal).

Szeged–Barcelona: a jó nevű Garcia Aguirrezabalaga Zubai és Ancsin között
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.