Özil: pontmentő akció

Úgy tetszett a Real Madrid–Dortmund Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés első félidejében, a német csapatot csöppet sem zaklatta fel a tény, hogy története során csak egyetlen alkalommal nyert Spanyolországban nemzetközi kupatalálkozón.

Legalábbis erre utalt, hogy Lewandowski lefejelt labdájával Reus megiramodott, majd – a feltűnően bizonytalan Arbeola asszisztálásával – Iker Casillas kapujának bal felső sarkába lőtt a huszonnyolcadik percben (0-1). Bár Pepe gyorsan egyenlített (1-1), Götze a játékrész utolsó pillanataiban újra vezetést szerzett a Dortmundnak (1-2). A szünet után veszélyesebbé vált a házigazda együttes, ám a csereként beállt Callejón egyik helyzetét sem használta ki. José Mourinho szakvezető csapata letáborozott a rivális kapuja előtt, s Özil szabadrúgásból szerzett góljával pontot mentett a hajrában (2-2).

Ám a Dortmund megőrizte helyét a csoport élén. Abban a négyesben, amelyben mind reménytelenebb az angol liga címvédőjének helyzete: a Manchester City hazai pályán ugyanis csak 2-2-es döntetlent ért el az Ajax ellen. (gól: Touré, Agüero, illetve De Jong 2).

Folytatta viszont príma szereplését a Malaga: a spanyol gárda ezúttal a Milan otthonában szerzett pontot (gól: Pato, illetve Eliseu). Az Anderlecht Mbokani góljával legyőzte a Zenitet.

BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, NEGYEDIK FORDULÓ

A csoport: PSG–Dinamo Zágráb 4-0, Dinamo Kijev–Porto 0-0. Az állás: 1. Porto 10 pont, 2. PSG 9, 3. Kijev 4, 4. Zágráb 0.

B csoport: Schalke–Arsenal 2-2, Olimpiakosz–Montpellier 3-1. Az állás: 1. Schalke 8, 2. Arsenal 7, 3. Olimpiakosz 6, 4. Montpellier 1.

C csoport: Milan–Malaga 1-1, Anderlecht–Zenit Szentpétervár 1-0. Az állás: 1. Malaga 10, 2. Milan 5, 3. Anderlecht 4, 4. Zenit 3.

D csoport: Real Madrid–Dortmund 2-2, Manchester City–Ajax 2-2. Az állás: 1. Borussia Dortmund 8, 2. Real Madrid 7, 3. Ajax 4, 4. Manchester City 2.

Szerda

E csoport: Chelsea–Sahtyor Donyeck (tv: Digi Sport1, 20.10), Juventus–Nordsjaelland. Az állás: 1. Donyeck 7, 2. Chelsea 4, 3. Juventus 3, 4. Nordsjaelland 1.

F csoport: Valencia–BATE Boriszov, Bayern München–Lille. Az állás: 1. Valencia 6 (6-2), 2. BATE 6 (6-5), 3. Bayern 6 (4-4), 4. Lille 0.

G csoport: Celtic–Barcelona (Digi Sport2, 20.40), Benfica–Szpartak Moszkva. Az állás: 1. Barcelona 9, 2. Celtic 4, 3. Szpartak 3, 4. Benfica 1.

H csoport: Braga–Manchester United (Digi Sport2, 22.45, felvételről), CFR Cluj–Galatasaray. Az állás: 1. MU 9, 2. Cluj 4, 3. Braga 3, 4. Galatasaray 1.

Iker Casillas: vert helyzetben. Götze gólja
Iker Casillas: vert helyzetben. Götze gólja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.