Miami láz
A Bulls-fanok mindenre tudnak egy Jordan-idézetet. Ide például ez illik: „Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elrontottam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni.”
A kosárlabdában percenként sokszor döntenek a milliméterek, a milliméterekről meg a lélek rezdülései. A lélekkel együtt hullámzik a játék: a kosárlabdában nincs olyan nagy csapat és nagy játékos, amelynek/akinek a játéka ne lenne hullámzó. Amikor a Jordan-féle Bulls 1996-ban az NBA történetének kimagaslóan legjobb eredményét érte el, akkor is tízszer kapott ki az alapszakaszban. Átlagosan két-három hetenként át lehetett élni, hogy verik a Bullst. (A többi szezonban kétszer olyan sűrűn.)
Sokszor adódik alkalom együtt érezni a legcsodálatosabb játékosokkal és csapatokkal is. Bárkinek bármikor kizökkenhet a játéka, elúszhat a bajnoki gyűrűje, ezért aztán a kosárlabda érzékeny lelkű szerelmesei minden zsenivel együtt szoronganak, amíg azok gyűrűtlenek. A két legutóbbi bajnokság megadta a gyűrűt annak a két nagy gyűrűtlennek, akinek járt. A 2011-es Dirk Nowitzkinek (Dallas Mavericks), a 2012-es LeBron Jamesnek (Miami Heat). És akkor most jönnének a ’88-asok!
De a vezérek szerint nem jönnek. Az idén is megszavaztatták az NBA harminc csapatának general managerét, melyik együttes nyeri a főcsoportokat és a bajnokságot. Az elöljárók 96,7 százaléka – harmincból huszonkilenc – szerint Keleten a bajnok Miami arat. Nyugaton 60 százalékuk a Los Angeles Lakersre, 36,7 százalékuk az Oklahoma Thunderre tippel. Az igazgató urak 70 százaléka úgy véli, a Miami megvédi a címét, 23,3 százalékuk szerint a Lakers nyer, és csak ketten (6,7 százalék) szavaztak a ’88-asok csapatára, a Nyugati főcsoport tavalyi győztesére, a Miami döntőbeli ellenfelére, az Oklahomára.
A Miami nagy hármasa – James, Wade, Bosh – együtt maradt, jó korban van. Már egyikük sem görcsöl a gyűrűtlenségtől, és még egyikük sem égett ki. Szépen összeértek. Vettek melléjük két „hétpróbás” öreget –Ray Allent és Rashard Lewist –, akiknek másfél évtizedes NBA-tapasztalata aranyat ér, ha már nem is fickándoznak úgy, mint fénykorukban. Ők tehát tényleg nyerhetnek, de annak semmi értelme, mert akkor minden gyűrűtlen gyűrűtlen marad.
A Lakerst tavaly a Nyugati főcsoport elődöntőjében 4:1-re legázolta az Oklahoma. Az idén azonban gazdagabb lett a klub két nagy fiúval, Dwight Howarddal és Steve Nashsel. LeBron Jamesen kívül nincs az NBA-ben senki, akinek a képességeit Kobe Bryantéihoz lehetne mérni. De Bryant kiégett játékos, akit semmi nem motivál. Éppen elég gyűrűje van már. Ám Howardnak és Nashnek egy sincs. Az óriás Howard a liga kimagasló centere, védőjátékban, blokkolásban, lepattanózásban és ponterőben is a legjobbak közé tartozik. Nash pedig a legokosabb, legintellektuálisabb irányító a ligában.
Mindketten nyolc évig próbálták a döntőig elvinni a hátukon a csapatukat; Howard az Orlandót, Nash a Phoenixet, míg egyaránt belátták – mint James két éve Clevelandben –, hogy nem megy. Nash harmincnyolc éves, neki már tényleg ez az utolsó esélye. A Bryant dominálta régi Lakersért nehéz lelkesedni, de a Howard és Nash által átmelegített Lakersért lehet. Egyelőre mintha a régi és az új Lakers még zavarná egymást a pályán. Elvesztette első két meccsét a szezonban, előtte pedig mind a nyolc felkészülési mérkőzést…
Az Oklahoma az új generáció csapata. A ’88-asoké. A mostani legjobbak után ők lesznek a legjobbak. Már tavaly is csak a Miami állította meg őket. A zseniális trióból a két 1988-ban született főzseni, Kevin Durant és Russel Westbrook maradt, a ’89-es James Hardent anyagi okokból elvesztették. A következő két bajnokságból járna egy a Lakersnek, egy pedig az Oklahomának – súgná a szívem, ha nem dobogna a ’88-as generáció legnagyobbjáért, Derrick Rose-ért.
A Chicago-fanok, kiknek szívét Jordan két évtizeddel ezelőtt megnyerte a Bullsnak (s a rajongók azóta úgy maradtak), Jordan 1998-as visszavonulása óta várják, hogy a Bulls ismét a legjobb legyen. Négy esztendeje érkezett egy húszéves irányító, akin mindjárt látszott, hogy ő teheti ismét naggyá a Bullst. És tette. Rose lett a legfiatalabb MVP-nek (legértékesebb játékosnak) választott kosaras az NBA-ben, s a Chicago volt az alapszakasz legjobbja a két legutóbbi szezonban.
Mérkőzései 76 százalékát megnyerte; ez már a Jordan-korszakhoz mérhető eredmény. A gárda 2011-ben a Miamin akadt fenn, míg 2012-ben a rájátszás első meccsén Rose-nak elszakadt a térdszalagja, és mindennek vége lett. A pesszimisták szerint tizenhárom, az optimisták szerint nyolc hónap kell hozzá, hogy Rose a májusi műtétje után újra pályára lépjen, de ez a szezon már mindenképpen elúszott. Jobb, ha Oklahomában is, Los Angelesben is úgy számolnak a gyűrűtlenek, hogy az idén, vagy soha.
Mert jövőre jön a Bulls!
