(Miheztartás végett: az uruguayi együttes Montevideóban és a spanyol fővárosban is 2-0-ra verte a BEK-győztes Real Madridot.) Különben bármit – pontosabban: bárkit – rá lehetett bízni a napokban nyolcvanesztendős Berendy Pálra, aki az ötvenes-hatvanas években olyan legendás futballisták „testőre” volt a pályán, mint Di Stefano, Fontaine, Pelé, Simonsson, Sztrelcov, Van Himst, Pedro Rocha, Sandro Mazzola, itthon pedig Kocsis Sándor, Hidegkuti, Szusza, Göröcs, Albert, Tichy, Bene, Varga Zoltán... (Ahogyan említi: „Három kockás füzetet tele lehetne írni a nevekkel.”)

Az állhatatossága bámulatos volt. Az angyalföldi klubban 382 első osztályú mérkőzésen szerepelt, ami annyit tesz, hogy 1952-es bemutatkozásától kezdve tizenöt éven át szinte nem hiányzott a csapatból. Egyrészt nem sérült meg, másrészt nem hagyták ki... Azért Sebes Gusztáv az 1952-es olimpiai küldöttségből „kifelejtette”: a huszonkettes keretbe még meghívta, majd a Szabadság-hegyi Vörös Csillag Szállóban közölte vele, hogy – Kispéter Mihállyal együtt – hazamehet. Tíz évvel később így járt a világbajnoksággal is: noha 1961-ben Az év labdarúgójává választották, a vb-re nem vitte ki Baróti Lajos szövetségi kapitány. E két csalódásról ma azt mondja: „A fájdalom mindig elmúlik, míg az, ami szép, megmarad örökre...”

Huszonnégyszer szerepelt a válogatottban, és tizenhatszor Bozsik József társa volt a fedezetsorban. A Vasasban Bundzsák Dezsővel „nőtt össze”, majd az után, hogy Illovszky Rudolf a 4–2–4-es formációra váltott, Mészöly Kálmán mellett játszott „beállóst”. (Mészölyt hívták a Szőke Sziklának, de ő keményebbnek mutatkozott nála...) Mindenben az angyalföldi úttörők közé tartozott: a Vasas vele nyerte el először a Magyar Népköztársasági Kupát (az 1955-ös döntőben a Budai, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor csatárötössel felálló Honvédot múlta felül 3-2-re); vele lett először Közép-európai Kupa-győztes (a döntő harmadik mérkőzésén, 104 000 néző előtt: Vasas–Rapid 9-2); vele vált első ízben bajnokká (1957-ben); vele jutott – elsőként a magyar csapatok közül – a BEK elődöntőjébe (1958-ban); és vele hódította el először veretlenül az NB I aranyérmét (1966-ban).

Összesen ötszörös bajnok a piros-kékekkel, de ezt az ötöst nem érdemelhette volna ki, ha 1958-ban elfogadja a Real Madrid ajánlatát. Santiago Bernabeu klubelnök százezer dollárról szóló csekket tett elé... (Ez akkoriban a csúcskategóriájú játékosok szerződtetési összege volt; napjaink 50-60 millió eurós ajánlatainak felel meg.) Amikor Östreicher Emil, a királyi gárda emblematikus menedzsere szólt neki, hogy Bernabeu érdeklődik iránta, Illovszky edző megjegyezte: „Nehogy kinn maradj, mert a fejemet veszik!” De nem ezért nem „disszidált”, hanem azért, mert féltette a családját.

A csatárokat nem óvta ennyire: Albertéket már a beceneve („Botond”) hallatán is kirázta a hideg. Farkas Jánossal – akiről azt mondja: „a legnagyszerűbb futballista, a legrendesebb ember” – viszont még véletlenül sem különbözött össze.

Na persze, őt sem a válogatottban, sem a Vasasban nem kellett fognia.

Klasszikus páros: Szepesi György és Berendy Pál csapatkapitány 1966-ban, a Vasas veretlenül elnyert bajnoki címének évében, az Újpest elleni 4-1 után