Bírói előítélet?

Hivatalos panaszt tett a Premier Ligánál a Chelsea, amiért a bíró „elfogadhatatlan nyelvezetet” engedett meg magának két játékosával szemben a Manchester United ellen 3-2-re elveszített, hatalmas játékvezetői tévedésekkel tarkított bajnoki futballmérkőzésen.

 A londoni kékek feljegyzése szerint Mark Clattenburg két Chelsea-labdarúgóval szemben is megengedhetetlen módon beszélt. Egyikük a nigériai válogatott John Obi Mikel, akit a 37 éves bíró fajgyűlölőnek minősülő megjegyzéssel illetett. (A másik sértett a spanyol válogatott Juan Mata lehetett.)

A 2008-ban a futballtól független üzleti jellegű szabálytalanságok miatt nyolc hónapra eltiltott játékvezető akár munkanélkülivé is válhat. Ha a bíró valóban rasszista kirohanást intézett Mikel ellen, új állást kereshet magának. Egyelőre nem világos, vannak-e tanúk, akik hallották, mit mondott Clattenburg Mikelnek, amikor a középpályás Fernando Torres vitatható piros lapja után reklamálni kezdett. Az eset tisztázásában segíthet, hogy a játékvezetői csapatminden tagja bekapcsolt mikrofont és fülhallgatót visel, igaz, a beszélgetéseket nem rögzítik. A Chelsea közismerten visszafogott trénere, Roberto di Matteo úgy véli, Clattenburg rossz döntései tönkretették a találkozót. Az olasz szakvezető elsősorban Torres kiállítására, illetve Javier Hernandez leshelyzetből szerzett góljára célzott.

Ami biztos: az angol szövetség vizsgálatot indított az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.