Serena, Marija: előre!

Ahogy a nagykönyvben meg van írva: a két szuperklasszis, Serena Williams és Marija Sarapova egyaránt makulátlan teljesítménnyel abszolválta a csoportkör feladatait, s jutott az elődöntőbe a világ legjobb nyolc női teniszezőjének világbajnoki seregszemléjén.

A 48 idei fellépésén 46 győzelmet jegyző amerikai klasszis még játszmát sem veszített Isztambulban, s ha így halad, nem alaptalanok azok a reményei, hogy a 2012-ben begyűjtött hat trófeája (közte az olimpiai, a wimbledoni és a US Open bajnoki cím) mellé hetedikként az esztendő legjobb játékosának járó vb-elsőséget is megszerzi. Ha így lesz, a vasárnapi sikeres finálé lenne ebben az esztendőben az ötvenedik győztes meccse. Ehhez persze tartani kell a fantasztikus formát.

Noha a világranglistán egymás nyakán lihegnek, az aktuális produkciókat látva szenzáció lenne, ha a WTA-rangsor 4. helyén álló lengyel Agnieszka Radwanska megadásra késztetné a 31 esztendős amerikait. Az idén csak ketten voltak erre képesek – a salakszezon nyitányán a francia Razzano s a nyár végén Cincinnattiban a német Kerber, aki aztán itt szembesülhetett azzal, milyen az igazi reváns. De a sztambuli gálán Serena simán legyőzte a világelső Azarenkát is (6:4, 6:4).

Ezzel együtt ismerjük az ifjabbik Williams nővér időnként megbicsakló hangulatát – sokszor megtorpant már váratlanul –, mégis úgy tetszik, 2001, 2002, 2004 és 2009 után Serena ismét bejuthat a döntőbe, s harcba szállhat pályafutása harmadik világbajnoki címéért. A Williams–Radwanska mérkőzésen az amerikai esélyeit növelheti még az időfaktor is: Serena szabadnapos volt pénteken, míg a lengyel több mint három és fél órás brusztolás után, csak késő este fejezte be az olasz Errani elleni mérkőzését (6:7, 7:5, 6:4).

A második elődöntőben Sarapova lesz a pihentebb (az orosz szépség péntek kora délután röpke egy óra alatt intézte el a címvédő cseh Kvitova helyére beugró ausztrál Stosur elleni tét nélküli fellépését). Az, hogy ki lesz az ellenfele, csak lapzártánk után tisztázódott. Ha érvényesül a papírforma Azarenka és a 8. helyen kiemelt Li Na este fél tizenegykor kezdődött ki-ki mérkőzésén, akkor a fehérorosz játékos elődöntős szereplésével kialakulna a ritka helyzet: a világrangsor első négy játékosa szerepelne a szupertorna döntőjében.

Mondani sem kell, az ellenfélre váró Sarapova a kínai győzelméért szorított... Szombaton a párostornán is a világbajnoki döntőbe jutásért csatáznak: a címvédő amerikai Huber, Raymond duó a cseh Hlavackova, Hradecka egység ellen mérkőzik, az olasz Errani és Vinci pedig az orosz Kirilenko, Petrova kettőssel játszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.