Nyit a kassza?

Jövőre várhatóan 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül jó néhány sportág – derült ki azon a megbeszélésen, amelynek keretében az érintett szakszövetségek vezetőit fogadta csütörtök délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök.

A találkozón Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közölte: a jelenlegi financiális rendszer nem tartható fenn, továbbá azt is, hogy a tao-kedvezmény nyomán kivételezett helyzetben lévő, úgynevezett látványsportok közé be nem került sportágaknak közvetlen állami támogatásra van szükségük.

A kormányfőnél az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpár, a korcsolyázás, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a torna, az úszás és a vívás képviselői jártak, ám korántsem biztos, hogy valamennyien részesülnek is a summából.

– Mi eredetileg tizenegy sportágat javasoltunk a támogatandó körbe; az asztalitenisz, a kerékpár és a röplabda csak utólag, más-más okok miatt kapott meghívót a tájékoztatóra – mondta érdeklődésünkre Borkai Zsolt. – A miniszterelnök úr nyomatékosította, hogy a szakmát meghagyja nekünk, így kizárólag a MOB dönt arról, végül is kik és milyen mértékben jutnak állami pénzekhez.

Megkérdeztük azt is az elnöktől, hogy a következő esztendőre szánt 10-15 milliárdos összeg egyszeri segítségnek tekintendő, vagy hosszabb távon is számolhatnak-e vele az egyéni sportágak.

– A tűzoltásnak semmi értelme nem lenne. Az elképzelés szerint az állam a jövőben minden évben hasonló nagyságrendű támogatást nyújt majd az arra érdemes sportágaknak.

Elnökök egymás közt: Orbán Viktor és Borkai Zsolt a parlamentben
Elnökök egymás közt: Orbán Viktor és Borkai Zsolt a parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.