Hiába pedálozott

„Lance Armstrongnak nincs helye a kerékpársportban” – mondta Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke azon a tájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy az amerikai sportolót megfosztják hét Tour de France-győzelmétől, s élete végéig eltiltják a versenyzéstől.

(Az amerikai doppingellenes ügynökség határozata után aligha volt kérdéses a sportági szervezet döntése.) Az sem kizárt, hogy a fegyelmi grémium pénteki ülésén súlyosbítja Armstrong büntetését. Elképzelhető, hogy a „doppingrendszert” működtető, tiltott szereket használó korábbi bringásnak vissza kell fizetnie a felvett pénzdíjakat. A szövetség megvitatja azt is, hogy az Armstrong-széria törlése után újraosztja-e a Tour-sikereket, vagy a bálvány bukása után nem avat új győzteseket. Egyébiránt az ominózus sajtókonferencián McQuaid leszögezte azt is: a kerékpársportnak van jövője. Hozzátette: nem tervezi lemondását. (Ez már csak azért is érdekes, mert Armstrong egy alkalommal – magánemberként – százezer dollárral támogatta a szövetséget. A kerekes kollégái közül többen úgy vélik: pozitív mintáinak egyike e gesztusnak köszönhetően maradhatott titokban.)

Néhány cég mindenesetre másként látja az országúti szakág jövőjét, mint az elöljáró. Erre utal, hogy az Armstrong-ügy kirobbanása után több vállalat is bejelentette: felhagy szponzorációs tevékenységével.

Mi több, akadnak társaságok, amelyek kárpótlást követelnek. Legalábbis azok közül, amelyek az amerikai klasszist patronálták. A Forbes című gazdasági magazin szerint Armstrong becsült vagyona százmillió dollárra tehető, ám akár százötvenmillióra is szüksége lehet, ha a pénzdíjakat vissza kell fizetnie, s a bőkezű mecénásai kártérítést kérnek.

És a pénz nem minden: Armstrong akár börtönbüntetést is kaphat hamis tanúzásért, mivel korábban többször állította, hogy nem élt doppingszerekkel.

Lance Armstrong
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.