Ha nincs Terry, van Gary

A Tottenham Hotspur és a Chelsea összecsapásai hagyományosan a szezon csúcspontjai közé számítanak a Premier Ligában, de a szombat déli mérkőzésnek külön élt adott, hogy a Stamford Bridge-ről 226 nappal korábban kiakolbólított, majd a szezon elején meglepetésre a White Hart Lane-re szerződtetett André Villas-Boas tréner revánsot készült venni régi csapatán.

Ám a listavezető, idén még veretlen „kékek” kitűnő játéka és 4-2-es győzelme mind a fiatal, 35 éves AVB reményének, mind az észak-londoniak mini győzelmi sorozatának véget vetett. A lenyűgözően izgalmas találkozón a látogatók annak ellenére remekeltek, hogy nélkülözték csapatkapitányukat, a négy mérkőzéstől való eltiltását megkezdő John Terryt. Helyettese, Gary Cahill nem pusztán a védelemben állt helyt: az első félidőben ő szerezte meg a vezetést remekül eltalált kapáslövésével. A második félidő elején a vendéglátók rövid fellángolása során a volt Chelsea-védő William Gallas és a potyaleső Jermain Defoe 2-1-re javított.

Akármilyen elkötelezetten is fáradozott az új tréner, Roberto di Matteo által frissen szerződtetett Oscar és Eden Hazard, a leghatékonyabb teljesítményt Juan Mata nyújtotta, aki húsz perccel a befejezés előtt három perc alatt kétszer is betalált a veterán Brad Friedel hálójába. A londoni rangadón a végső döfést a csereként beállt Daniel Sturridge vitte be a Spursnek, miközben a város nyugati részéről érkezett szurkolók azt skandálták: „André, látod az eredményt?” (2-4).

Ezúttal sem kímélték a „vörös ördögök” sokat szenvedő trénerüket, Sir Alex Fergusont, na meg drukkereiket. A Stoke City elleni, ugyancsak 4-2-es végeredmény kialakításában a profi pályafutását az Evertonban kereken tíz éve kezdő Wayne Rooney játszotta a főszerepet. A tizenegyedik percben meghökkentő öngóllal hívta fel magára a figyelmet, ám alig negyedórával később Robin van Persie bámulatos beadása nyomán fejessel egyenlített, majd fordulás utáni duplázásával megszerezte kétszázadik bajnoki gólját is.

A mérkőzés igazi sztárja, Van Persie röviddel a félidő vége előtt, Danny Welbeck pedig a térfélcsere után iratkozott fel a góllistára, míg a Stoke részéről Michael Kightly csillantotta fel átmenetileg a reményt. A West Bromwich alaposan megdolgoztatta a bajnok Manchester Cityt, amely tíz perccel a hármas sípszó felhangzása előtt még vesztésre állt. Az egy perccel korábban csereként beállt Edin Dzekónak ez a rövid idő is elég volt két gólhoz, beállítva a nem egészen igazságos 2-1-es eredményt.

A Norwichba látogató Arsenalnak ugyanez a bravúr nem jött öszsze. Hiába tért vissza egy év után a talizmánnak tekintett angol válogatott középpályás, Jack Wilshere, az „ágyúsok” 1-0-ra vesztettek. Fellélegzett viszont a Liverpool nehezen kibontakozó új trénere, Brendan Rodgers, miután a „vörösök” az újonc és küszködő Readinggel szembeni 1-0-lal a szezon első otthoni győzelmét kaparták össze.

Az élcsoport: 1. Chelsea 22 pont, 2. Manchester United 18 (21-11), 3. Manchester City 18 (17-9).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.