Janics-ügy: Rátettek egy lapáttal

„Soha semmilyen munkát nem kínált a Szerb Kajak-Kenu Szövetség és a Szerb Olimpiai Bizottság Douchev-Janics Natasának és a férjének” – közölte – a szerb féllel folytatott szerdai szegedi informális tárgyalását követően – Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára.

A sportvezető hozzátette: a szerbek arról tájékoztatták, az egyeztetéseken csupán világossá tették a kettejük számára, Szerbiában nyitva áll előttük az ajtó. Éppen ezért nem hajlandók díjat fizetni a háromszoros olimpiai bajnok versenyzési jogáért. A magyar szövetség, melynek Janics szeptember 27-én jelezte távozási szándékát, korábban közölte, hogy feltételekhez köti a sportoló elengedését.

„A mai beszélgetést a szerb fél kezdeményezte, hogy az álláspontok világosak legyenek, s a felek ne csak a sajtón keresztül értesüljenek az ügy részleteiről” – mondta Ábrahám. A megbeszélésen a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke és a Szerb Olimpiai Bizottság főtitkára vett részt.

„Október 24-én lesz a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi ülése, amelyen Janics Natasa ügyében is döntés születik” – jelentette ki Ábrahám. A főtitkár felidézte: Janics levélben közölte a szövetséggel, hogy férje visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Szerbiában, s ő követi párját. A tárgyaláson kiderült az is, hogy a Szerb Olimpiai Bizottság fel sem veheti Janics férjét edzőnek, mert az ötkarikás szervezet nem alkalmaz trénereket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.