MOB: Money, money, money

„Mellbe vágott bennünket, hogy több sportolónk is külföldre távozott a londoni olimpia után” – mondta lapunknak Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. A szervezet ezért úgy döntött, hogy ötkarikás ciklusokra szóló szerződést köt a Gerevich Aladár-ösztöndíjban részesülő versenyzőkkel.

A megállapodást a sportoló, a MOB és a szakszövetség is aláírja majd. A kontraktus rögzíti a felek jogait és kötelességeit a négyéves időszakban. Szabó megemlítette: „súlyos állami pénzeket” költenek a versenyzők támogatására, utaztatására, táboroztatására, s cserébe a kedvezményezetteknek is vállalásokat kell tenniük. (Éppen ezért a marketingjogokról is szó esik majd a szövegben.)

Nem csupán a versenyzőket, de a szakszövetségeket érintő reformok is várhatók. Legalábbis ebben reménykednek azok a sportvezetők, akiket – Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó főtitkár társaságában – Orbán Viktor miniszterelnök fogad október 25-én. A találkozón tizennégy sportág képviselői jelennek meg. A téma a finanszírozás: az úgynevezett látványsportágaknak társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabály hatálya alá nem tartozó szakágak – a többi közt – anyagi problémáikra várnak megoldást. (Helyzetüket egyébként nehezíti a látványsportok közvetett állami támogatása, mert a cégek kevesebbet áldoznak a szponzorációra, mióta adókedvezménnyel patronálhatják a labdajátékokat.)

Szabó úgy véli, a MOB anyagi forrásai elegendők ahhoz, hogy a sikersportágakat szinten tartsák, de a fejlődéshez és a fejlesztéshez extra juttatásokra lenne szükség. A főtitkár megemlítette: belső átcsoportosítások már vannak, azaz a TAO-jogszabály favoritjai kevesebb pénzt kapnak az ötkarikás szervezet utánpótlásprogramjai keretében. 

Ötkarikás öröm: az ezüstérmes Ungvári Miklós cselgáncsozó
Ötkarikás öröm: az ezüstérmes Ungvári Miklós cselgáncsozó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.