MOB: Helycserés akció

Noha az előzetes napirendi pontok között nem szerepelt, személycseréről szavaztak tegnap a MOB elnökségi ülésén részt vevők: Borkai Zsolt elnök javaslatára – a tagság egyöntetű hozzájárulásával – a jövőben Molnár Zoltán helyett Szabó Bence eddigi sportigazgató tölti be a főtitkári posztot.

„Molnár úr szerepe megkérdőjelezhetetlenül pozitív volt a magyar sportvezetésben, ám úgy gondoltam, vérfrissítésre, modernebb gondolkodású főtitkárra van szükség a bizottság megsokszorozódott feladatainak ellátásához” – érvelt a váltás mellett Borkai, aki érdeklődésünkre elmondta azt is: „Molnár Zoltán igazi sportemberként, rendkívül rokonszenvesen fogadta a döntést. Felajánlottam számára, hogy a jövőben tanácsadóként továbbra is segíthetné a MOB munkáját, ám ő nem kívánt élni a lehetőséggel.”

A távozó főtitkár – aki tizenegy éven át dolgozott a MOB-ban, s az utóbbi három évben irányította az adminisztrációt – lapunk kérdésére megemlítette: váratlanul érte a menesztése. „Ugyanakkor tisztában voltam vele, semmi sem tart örökké. Nincs bennem tüske, sőt az elnök úr méltatása rendkívül jólesett.” Hozzátette: még nem tudja, hol folytatja, de tele van energiával, amit az is bizonyít, hogy az idén már kétszer lefutotta a félmaratont.

A hétfőn munkába álló Szabó Bence – kétszeres olimpiai bajnok kardvívó – elárulta, Borkai Zsolt már hétfőn közölte vele a szándékát, s a kérdésre, hogy elvállalja-e a posztot, azt felelte neki: hálás, amiért nemrégiben annak ellenére maga mellé vette sportigazgatónak, hogy a legkevésbé sem „nyomult” a tisztségért, s most is ugyanez a helyzet. „Megtisztelő a választás – mondta. – Természetesen nincs szándékomban gyökerestül fölforgatni mindent, de a bizottságon belüli zökkenőmentesebb kommunikációt, a munkatársak igazi csapattá formálását elsődlegesnek tekintem.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.