– Gondolom, két kézzel kapaszkodott a karfába, amikor René Fasel elnök ismertette a szavazás végeredményét.

– Meg nem mondom már, mit csináltam, olyan izgatott voltam. Persze reménykedtem, hogy sikerülhet, de az azért alaposan meglepett, hogy riválisaimat messze megelőzve, elsőként kerültem be a kötelezően megválasztandó két női tanácstag közé. Bár azt kezdettől fogva tudtam: a megtiszteltetés nem a személyemnek szól.

– Hanem?

– Természetesen a magyar jégkorongnak. A három évvel ezelőtti A csoportba jutásnak vagy éppen annak, hogy az U18-as lányválogatott tavaly szintén fölkerült a legerősebb osztályba.

– És egy kicsit sem önnek?

– Na, jó, egy kicsit azért nekem is. Bár januárig a nemzetközi porondon azt sem tudták, ki vagyok, akkor megkezdődött a kampány. Az után, hogy igent mondtam Németh Miklós elnök és Kovács Zoltán főtitkár fölvetésére, miszerint próbáljuk meg kiharcolni a tagságot, jártam Ukrajnában a helyi szövetség születésnapi rendezvényén, Finnországban az A vb-n és egy barcelonai hokifórumon is. Az volt a cél, hogy megismerjenek.

– Most is ez a cél. Kicsoda ön?

– A magyar jégkorongsport első női játékosa, akinek az apukája, Kolbenheyer József a Volán, majd a bajnok Jászberény hátvédje, csapatkapitánya volt. Jelenleg a női válogatott és a 18 év alatti lányok csapatvezetőjeként dolgozom, továbbá edzősködöm a Budai Bocsok gyerekegyüttesénél. A kilencéves kisfiam és a hétéves kislányom is jégen van már, a négyéves kissráccal viszont még várunk egy darabig.

– Hajdanán egyszer csak megszólalt odahaza: „Apa, hokis akarok lenni!”?

– Nem egészen így történt. Az öcsém a Népstadion csapatában játszott, és egy németországi túrájára elkísérte az egész család. Az egyik mérkőzésen két kislány is játszott az ellenfélnél, akkor kezdtek el ugratni a fiúk, hogy ha hazamegyünk, bevesznek engem is közéjük. Azt hitték, viccnek tekintem az invitálást, de ellenkezőleg: nagyon is komolyan gondoltam. Az első alkalommal apám negyvenkettes korcsolyáját kaptam meg. A harminchatos lábamra...

– Ehhez képest csak tavaly tette le az ütőt. Ennyire elmélyült a szerelem? Vagy még annál is jobban...

– A múlt évi ausztráliai világbajnokságon szerepeltem utoljára a válogatottban, de hobbiszinten persze még ma is hokizom. Legalább háromszáz igazolt női játékos van már hazánkban, úgyhogy akad teendő, kihívás a jövőben is.

– Mi lesz a dolga a nemzetközi szövetség vezetésében?

– Várhatóan a női bizottság irányítását bízzák rám. A tanácsüléseken azonban minden fölvetődő kérdésben szavaznom kell. Már kimondani is borzongató: Tretyakkal és a többi nagymenővel együtt.

Ütős pozícióban