Videoton: hármas, ötös

Vagy tízezer néző bámult csütörtök este, az Európa Liga-csoportmérkőzés szünetében a székesfehérvári eredményjelző táblára, és nem akart hinni a szemének: a Videoton háromgólos előnyben volt a lisszaboni Sporting ellen! A helyiek bíztak a csapatban – különben aligha mentek volna ki a Sóstói stadionba ennyien –, de erre azért nyilván nem számítottak...

Az érdeklődéstől egyébként nem szédült meg a – szokás szerint – „nyolc és fél” külföldi játékossal (köztük a honosított Nemanja Nikolicscsal) kivonuló vendéglátó együttes, mert eleinte a saját térfelére húzódott, és onnan csak ritkán kalandozott el. Ám amikor átlátogatott a másik oldalra... Az első negyedóra végéhez közeledve két szögletet is rúgott a Videoton, és a második után Nikolics fejesét Rui Patricio hiába ütötte ki, Vinicius közelről a hálóba segí tette a labdát (1-0).

Ez volt egy...

És öt perc múlva következett a kettőből kettő.

Megint a fehérváriak térfelén zajlott a játék, de Nikolics hirtelen – kiváló csellel – átjutott a felezővonalon, majd megjátszotta Walter Leet, akinek pontos beívelését Filipe Oliveira a jobb sarokba fejelte (2-0). Portugál gól volt, de Lisszabonban nyilván kevesen örültek neki... (Bragában többen, mert a középpályás ott született, sőt huszonegy meccsen pályára is lépett a jelenleg a Bajnokok Ligájában szereplő helyi csapatban.)

A Sporting szempontjából keserű, a Videoton számára viszont annál édesebb nyitánynak Rinaudo lett az áldozata: a megviselt Sa Pinto már a harmincadik percben lehívta az argentin labdarúgót. A helyére küldött Van Wolfswinkel pedig alighogy beállt, tizenegyest reklamált, de a holland csatár hiába interveniált a játékvezetőnél, Jakobsson hűvös volt, akár az izlandi esték.

A hangulat viszont mind forróbbá vált, mert a 35. percben már 3-0-ra vezetett a Videoton: Boulahrouz váratlanul Nikolicshoz továbbított a tizenhatos jobb oldalánál, és a csatár vidáman küldte a „gólpasszt” a bal sarokba.

„Hullámozzatok!” – szólították fel a közönséget a Videoton-ultrák, és nem kellett ezt sokáig követelni, mert a publikum érthető mámorral fogadta a valószerűtlenül nagy különbségű vezetést és azt a félidőt, amelyhez foghatót európai porondon emberemlékezet óta nem produkált magyar kupacsapat. Ennek nyomán a második szakaszra kiérkező fehérváriakat vastaps és „bravó, bravó!” fogadta, az addigiak alapján tökéletesen megérdemelten.

Jóval morózusabb volt Sa Pinto, a Sporting edzője, aki nehezen tudta megemészteni a történteket, és még akkor is előrevezényelte játékosait, amikor azok kirúgták volna a labdát Filipe Oliveira sérülése miatt. Az összhang hiánya magát a lisszaboni csapatot is jellemezte, hiszen a vendégek nemcsak a nyeregben lévő ellenféllel, hanem a számukra szokatlan állásból fakadó zavarral is küzdöttek. Bár igyekeztek minél hátrébb szorítani a Videotont – amely most már kiváltképp türelmesen a térfelén maradt, várva a kontraalkalmakra –, a fehérvári tizenhatosnál rendre rontottak: Van Wolfswinkel és Viola mellé lőtt, a következő két próbálkozást pedig a kezdetben bizonytalan Bozsovics kapus hárította el: ahogyan elhervasztotta az ismét hiába kísérletező Violát, úgy lelombozta Jeffrent is.

Noha a házigazdák „csak” őrizték az előnyt (demekkora fórt, ugyebár...), a nézők nem vesztettek lelkesedésükből, s amikor Paulo Sousa, a Videoton kórusban éltetett portugál trénere lecserélte Walter Leet, a spanyol középpályást úgy ünnepelték a szurkolók, mintha a légiós éppen gólt szerzett volna. Nem lehetett csodálkozni ezen, mivel a fehérvári szakvezető taktikája, amely már a hat selejtező mérkőzésen is bevált, minden korábbinál sikeresebben működött, sőt olyan eredménnyel járt, amelyet a találkozót megelőzően az álmok kategóriájába –vagy még oda sem – lehetett sorolni. Ha meglepő, ha nem, ezt nem kell magyarázni. Mindent elmond, hogy Videoton: hármas.

Egyszersmind ötös.


VIDEOTON SPORTING 3-0 (3-0)

Európa Liga-csoportmérkőzés, Székesfehérvár, 10 160 néző. Jv.: Jakobsson (izlandi).

Videoton: Bozsovics – Brachi, Caneira, Vinicius, Stopira (Renato Neto, 90.) – Walter Lee (Gyurcsó, 68.), Tóth, Sándor, Mitrovics, Filipe Oliveira – Nemanja Nikolics (Torghelle, 78.).

Sporting Lisszabon: Rui Patricio – Boulahrouz (Adrien, 71.), Rojo, Pranjic – Gelson Fernandes, André Martins, Rinaudo (Van Wolfswinkel, 30.), Izmajlov – Jeffren, Viola, Labyad (Schaars, 46.).

Gól: Vinicius (15.), Filipe Oliveira (20.), Nikolics (35.).

 

EURÓPA LIGA

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, MÁSODIK FORDULÓ

A csoport: Anzsi–Young Boys 2-0, a Liverpool–Udinese meccs lapzártánk után ért véget. Az állás: 1. Anzsi 4 pont/2 mérkőzés, 2. Liverpool 3/1, 3. Udinese 1/1, 4. Young Boys 0/2.

G csoport: Videoton–Sporting Lisszabon 3-0, FC Basel–Genk 2-2. Az állás: 1. Genk 4 pont, 2. Videoton 3, 3. Basel 2, 4. Sporting 1.

H csoport: Nye csi Baku–Internazionale 1-3, Rubin Kazany–Partizan Belgrád 2-0. Az állás: 1. Inter 4 (5-3), 2. Rubin 4 (4-2), 3. Nye csi 1 (1-3), 4. Partizan 1 (0-2).

I csoport: Hapoel Kirjat Smona–Lyon 3-4, Sparta Prága–Bilbao 3-1. Az állás: 1. Lyon 6, 2. Sparta 3, 3. Hapoel 1 (4-5), 4. Bilbao 1 (2-4).

J csoport: Lazio–Maribor 1-0, Panathinaikosz–Tottenham 1-1. Az állás: 1. Lazio 4, 2. Maribor 3, 3. Tottenham 2, 4. Panathinaikosz 1.

K csoport: Metaliszt Harkov–Rapid Bécs 2-0, Rosenborg–Leverkusen 0-1. Az állás: 1. Harkov 4 (2-0), 2. Leverkusen 4 (1-0), 3. Rosenborg 3, 4. Rapid 0.

L csoport: Hannover–Levante 2-1, Helsingborg–Twente 2-2. Az állás: 1. Hannover 4, 2. Levante 3, 3. Twente 2, 4. Helsingborg 1.

A B, a C, a D, az E és az F csoport mérkőzései lapzártánk után értek véget.

 

 

„Meztelenül”: Nikolics ünnepli gólját
„Meztelenül”: Nikolics ünnepli gólját FOTÓ: MTI ILLYÉS TIBOR
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.