Schumacher: Auf Wiedersehen!
De még mennyire igaza van: az ő műfaja valóban nem a körözgetés. Hanem a győzelem.
Azóta, hogy 1991-ben, huszonegy évvel ezelőtt először állt rajthoz F–1-es versenyautóval, szinte mindent elért, amit lehetett: 302 verseny, 91 győzelem, 155 dobogós helyezés, 69 kvalifikációelsőség, 76 leggyorsabb kör és persze hét világbajnoki cím fűződik a nevéhez. Napestig lehetne sorolni aMichael Schumacher páratlan karrierjét kísérő rekordokat, ám a száraz tények aligha tudják kellőképpen visszaadni azt a tehetséget, felkészültséget, elszántságot, kíméletlenséget, olykor pedig csibészséget, amivel elérte, hogy lényegében húsz éven át róla szóljon a Forma–1.
Bemutatkozása után hamar kiderült róla, hogy nem csupán gyorsasága miatt kerülhet a legjobbak közé: kizárólag a győzelemben hitt. „Se Istent, se embert nem ismer”, mondták róla akkoriban agresszív, kíméletlen stílusa miatt. S hogy cseppet sem voltak túlzók ezek a vélemények, jelzi, hogy 1992-ben még a hozzá hasonlóan keményfejű, félelmet nem ismerő Ayrton Senna is kiosztotta a fiatal németet. Schumacher nem riadt vissza a csibészségektől sem, képes volt – saját testi épségét is kockára téve – szándékosan baleset okozni csak azért, hogy győzelmét bebiztosítsa. És látszólag nem okozott számára nehézséget elfogadni: ha úgy adódik, csapattársa a főnökség utasítására szó nélkül engedi át neki a futamgyőzelmet. Mindezt azonban ellensúlyozta kivételes tehetségével, egymást érő bravúrjaival. Volt, hogy beragadt sebváltóval ért fel a dobogóra, máskor versenyképtelen autójával szakadó esőben iskolázta le riválisait, ha pedig másként nem ment, mérnöki precizitással végrehajtott stratégiával került az élre. Amikor ütőképes autója volt, emberek százezreivel utáltatta meg a Forma–1-et: éveken át izgulni csak azért lehetett, vajon ki lesz mögötte a második. De Schumacher volt az is, aki sírva fakadt, amikor a győzelmek számában utolérte Ayrton Sennát. Ő volt az is, aki a két, Benettonnal szerzett világbajnoki cím után átigazolt az akkor még kudarcot kudarcra halmozó Ferrarihoz, ahol csak négy év kemény munka árán tért vissza a csúcsra, hogy aztán sorozatban öt vb-címet szerezzen. És Schumacher volt az is, aki első, 2006-os visszavonulása után három évig tudott csak meglenni verseny nélkül. 2010-ben, 41 évesen, a szakágban erősen túlkorosként, ragyogó pályafutásának eredményeit kockára téve úgy döntött: visszatér. Amikor azt kérdezték tőle akkor, hogy mi lesz, ha kudarcot vall, ha egy lassú, esetlen pilótát lát majd a közönség, ő csak annyit mondott: versenyezni akarok.
Bár sokak szerint a német saját szobrát döntötte le az elmúlt három évben azzal, hogy a Mercedesszel csupán egyetlen dobogós helyezést tudott elérni, azért ennél árnyaltabb a kép. Egyfelől azért, mert autója finoman szólva sem volt versenyképes, másfelől azért, mert a pályán, ha nem is mindig, de jobbára ugyanazt a Schumachert lehetett látni, mint 1991-ben: ha kellet, egy tizedik helyért is úgy küzdött, mintha a vbcím múlt volna rajta...
Schumacher bejelentését a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn – a hétszeres világbajnok régi barátja és főnöke – nemes egyszerűséggel úgy kommentálta: „Ő az évszázad versenyzője.” Hogy a XX. vagy a XXI. századra gondolt-e, nem tudni, de talán mindegy is.
Bármelyik század járt is az eszében, nagyot nem tévedhetett.
