Fejjáték

Sokáig úgy tetszett, a Barcelona futballcsapata éppúgy pont nélkül távozik a Sevilla otthonából, miként a Real Madrid tette azt néhány héttel korábban.

A vendéglátók mintha csak ismételték volna a fővárosi együttes elleni mutatványukat: Piotr Trochowski szerezte a mérkőzés első gólját. A fordulás után a katalán védelem tagjainak díszkíséretében a büntetőterületen belülre száguldó Negredo megduplázta az előnyt, ám nem sokáig örülhetett a Sevilla a kétgólos fórnak: Fabregas hamar szépített. A fordulathoz azonban kellett Medel fegyelmezetlensége: a sárga lapos chilei fejelő mozdulatot tett Fabregas felé, a spanyol középpályás pedig látványosan összerogyott.

A játékvezető kiállította a dél-amerikai labdarúgót, a Barcelona pedig a kapuja elé szegezte az emberhátrányban védekező együttest. A hazaiak a nyolcvankilencedik percig bírták az óriási nyomást: Fabregas egyenlített Thiago „kezezős” labdaátvétele után. Michel, a Sevilla edzője az esetet követően elveszítette a fejét, a nagyot hibázó bíró pedig elküldte a kispadról. Ennek nyomán már nem közvetlenül a pálya mellől nézte, ahogyan a csereként beálló David Villa a Barcelona győztes gólját is megszerzi. A center Messi átadása után döntötte el a mérkőzést a kilencvenharmadik percben, így a katalán gárda a hatodik forduló után is százszázalékos a spanyol bajnokságban, s előnye továbbra is nyolc pont a Real Madrid előtt.

José Mourinho csapata könnyedén, 5-1-re nyert vasárnap este a vendég Deportivo La Coruna ellen. Pedig a fővárosi együttes nem jól kezdte a mérkőzést: Riki vezetést szerzett a látogatóknak. Ám már az első félidőben három góllal válaszolt a házigazda: Cristiano Ronaldo tizenegyesből egyenlített, Di Maria góljával már a madridiak vezettek, s Cristiano Ronaldo kettőre növelte a fórt. A második játékrészben Pepe is beköszönt, majd Cristiano Ronaldo értékesítette második büntetőjét is, s beállította a végeredményt.

Messi mosolya
Messi mosolya
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.