Éhes milliárdosok

Nagy bajban van a spanyol kézilabdaliga: hogy mást ne mondjunk, csupán az ibériai játékosok közül huszonöt szerződött át Franciaországba. Jó, jó, de mi köze ennek a férfi BL rajtjához?

Nagyon is sok – vághatjuk rá a választ, s ennek igazolásául elég, ha csak idehaza körülnézünk. Kevésbé a Szegednél, sokkal inkább az első számú magyar klubnál, a Veszprém csapatánál, amely azóta, hogy négyes döntőt rendeznek, hiába ácsingózik a Final Fourra, ám minden évad kezdetén úgy feszül neki a sorozatnak: talán majd most...

Ezúttal sincs másként, de az esélyek árnyalatnyival feltétlenül jobbak, mint a korábbi években. Nem utolsósorban azért, mert a bakonyiak hat új szerzeménye közül öt érkezett Spanyolországból. Nagy Lászlót, a Barcelonából mindenáron hazaédesgetett klasszis átlövőt most hagyjuk, hiszen az ő története nagyjából akkora publicitást kapott az elmúlt hetekben-hónapokban, mint Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, viszont itt van mindjárt a Mocsai Lajost váltó tréner, Antonio Ortega.

A hajdani kiváló – szintén barcelonai – kézilabdázó a sportág elismert alakja, s bár edzőként még sehol nem faragtak szobrot neki, nyilván éhes a komoly sikerre egy igazán nagy, európai léptékű együttes szakvezetőjeként.

A szerb Marko Vujin Kielbe távozása után igazolt három spanyol menővel valóban kinőheti magát a Veszprém: az irányító Chema új fazont adhat a társaság támadójátékának, a lerohanásspecialista szélső, Ugalde a világ legjobb zavaró-védekező játékosainak egyike, míg Oneto, a 204 centis, 117 kilós „medve” a beállós poszton keserítheti meg az ellenfelek életét. Aztán ott van még a huszonegy éves iráni balátlövő, Jamali is, aki a legutóbbi junior-világbajnokságon szökött a veszprémiek szemébe. Igaz, róla azt mondják, még csiszolatlan gyémánt, de hát éppen azért jött a kontinensre, hogy csiszolódjék.

S hogy mindezt miből? Hunyadfalvy Ákos klubelnök szerint a részletek „nem tartoznak a nyilvánosságra”, annyit azonban elárul, hogy hozzávetőleg egymilliárd forintból gazdálkodhatnak a 2012/2013-as évadban. Azt mondja, nagyjából kétszáz szponzoruk van, de Nagy László –a hírek szerint – horribilis összegű szerződtetése nem köthető közvetlenül egyik támogató nevéhez sem. féle meglepetést nem keltene, ha a szófogadó publikum – alternatív megoldásként – az Internacionáléra zendítene rá

Műsor és szereposztás

Az első forduló programja. B csoport: Veszprém–Celje (szombat, 17). D csoport: Croatia Zagreb–Szeged (szombat, 18.30).

A csoportellenfelek. Veszprém: Celje (szlovén), Constanta (román), Atletico Madrid (spanyol), Kiel (német), Sävehof (svéd). Szeged: Barcelona (spanyol), Croatia Zagreb (horvát), Füchse Berlin (német), Dinamo Minszk (fehérorosz), Schaffhausen (svájci).

Előd, utód: Mocsai Lajos után a spanyol Antonio Ortega irányítja a Veszprémet
Előd, utód: Mocsai Lajos után a spanyol Antonio Ortega irányítja a Veszprémet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.