Brazil futball: Mar a közöny
A hajdani tömegekre már régóta nem gondolnak a dél-amerikai országban; csupán az emlékkönyvekben őrzik, hogy minden idők brazil bajnoki nézőcsúcsát 1963 decemberében, a gól nélküli döntetlennel zárult Fluminense–Flamengo állami rangadón jegyezték fel (nem kevesebb mint 194 603 drukker zsúfolódott össze a Maracana stadionban), s hogy az örök lista századik helyéhez is 120 441 jelenlévő kellett 1982 áprilisában a Flamengo–Guarani találkozón (2-1). Azt viszont az óriási visszaesés ellenére is feltételezné az ember: két évvel a brazíliai világbajnokság előtt legalább futball-hőemelkedés mutatkozik – ha lázról már szó sem lehet – a jogo bonito, azaz a szép játék hazájában. Pláne, hogy a brazil bajnokságot a világ negyedik legerősebb ligájaként tartják számon...
Ám arrafelé magas a mérce, ott természetes, ha a játékosok tudnak futballozni. Az érdeklődés felkeltéséhez labdaművészek sokaságára lenne szükség, de a legjobbak túlnyomó többsége hosszú ideje csak a szabadsága alkalmával látható odahaza. Igaz, Neymart eddig otthon tartották, és visszahívtak néhány, sokáig Európában foglalkoztatott válogatott labdarúgót – Juant, Elanót, Luis Fabianót, Vagner Love-ot, Fredet vagy a 2002-es világbajnokok közül az egyaránt leszálló ágban lévő Gilberto Silvát és Ronaldinhót –, ám ez még megközelítőleg sincs arányban azzal, hogy Brazília az utóbbi dekád átlagában évente több mint ezer labdarúgót exportál a világ különböző részeire. Látszólag továbbra is kifogyhatatlan az utánpótlás – a bajnokság a nemzetközi nívó tekintetében még mindig versenyképes, és az U20-as vb aranyérmét legutóbb Brazília nyerte –, ám hol van annyi extraklasszis, amennyi tíz esztendeje, a legutóbbi felnőtt brazil világbajnoki diadal idején volt? Akkor egy csapatban szerepelt Cafu, Roberto Carlos, Ronaldo, Rivaldo, valamint az igazi Ronaldinho, és Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitánynál a 84-szeres válogatott Ze Roberto be sem fért...
Az exodus javában tartott már akkor is – a szinte követhetetlen mértékű kiáramlás a múlt század utolsó évtizedében kezdődött –, de azt elképzelni sem lehetett, hogy a válogatott rendszeresen európai vagy arab országokban játssza „hazai” barátságos mérkőzéseit. Manapság a brazil nemzeti együttes a legritkább esetben lép fel saját közönsége előtt, mivel az európai klubok – enyhén szólva – nem támogatják a meghatározó labdarúgók hazautazását, ráadásul a riói vagy Sao Pauló-i egybegyűjtés nem csekély költséggel járna a brazil szövetség számára. Így inkább oda megy a sárga mezes alakulat, ahol sok pénzt fizetnek azért, hogy „vendéglátó” legyen...
Ma mind erőteljesebbek Brazíliában azok a hangok, melyek szerint „az öt világbajnoki győzelmünk közül hármat úgy arattunk, hogy egyetlen légiósunk sem volt”. Azt a kort azonban csak az álmokban lehet visszaidézni... Valódi világsztárok hiányában viszont elmarad az igényes, sőt messzemenően elkényeztetett közönség, miközben másutt egyáltalán nem kell vészharangot kongatni a tribünök üressége miatt. A német Bundesliga átlagos látogatottsága (45 116) a második, az angol Premier Liga (34 601) a negyedik, a spanyol Primera Division (30 725) az ötödik a földkerekség valamennyi ligájának helyszíni nézettségi rangsorában. Vezet az amerikaifutball-liga (67 358) és harmadik az ausztrálok hasonló bajnoksága (36 428). Brazília irigykedve tekinthet még a nyolcadik helyezett mexikói labdarúgó-bajnokságra is (25 837), és a vonzerejéből sokat vesztő olasz Serie A (23 459) szintén ott van – tizedikként – a Top Tenben. Ezzel szemben Rio de Janeiróban egyenesen válságos a helyzet, mert a Flamengo, Fluminense, Vasco da Gama hármas egyaránt csak nyolc- és kilencezer közötti nézőátlagot mondhat magáénak, és nem sokkal jobb a Botafogo (9611) helyzete sem. Igaz, a Santos (Neymarral együtt) 6941-nél jár... A látogatottság tekintetében listavezető Corinthians (25 512) pedig csak a Freiburgot és a Greuther Fürthöt előzné meg a német első osztályú bajnokság tizennyolc klubja közül. (Amúgy a német második vonal nézőátlaga – 17 738 – is magasabb a brazil A ligáénál.)
Valaha az tetszett felfoghatatlannak: van egy ország, ahol nemritkán 140-150 ezer néző megy ki a mecscsekre.
Ma az tetszik értelmezhetetlennek, hogy ez az ország egyszerűen „eltűnt”.
Top Ten
Fluminense–Flamengo (0-0) 194 603 1976. április 4.
Flamengo–Vasco (3-1) 174 770 1969. június 15.
Flamengo–Fluminense (2-3) 171 599 Botafogo–Portuguesa (0-0) 171 599 (kettős mérkőzés a Rio de Janeiró-i Maracana stadionban) 1974. december 22.
Flamengo–Vasco (0-0) 165 358 1981. december 6.
Flamengo–Vasco (2-1) 161 989 1973. augusztus 19.
Flamengo–Vasco (0-0) 160 342 1979. április 29.
Flamengo–Botafogo (2-2) 158 477 1983. május 29.
Flamengo–Santos (3-0) 155 523 1976. május 16.
Fluminense–Flamengo (0-0) 155 116 1963. december 15.
