Kétszázötven ember látta a helyszínen az első osztályúnak nevezett Eger–Debrecen labdarúgó-mérkőzést. Ennyi érdeklődőért nem érdemes NB I-es meccset rendezni, még akkor sem, ha a találkozót Miskolcon tartották. Amint az egyáltalán nem köztudomású – hiszen feltehető, hogy az ország lakosainak többsége nem értesült róla –, az MLSZ nem engedi odahaza játszani az újonc egri csapatot, amelynek kifogásolt sporttelepén az NB II-es nézőátlag 582 volt.

De nem is ez a fontos.

Hanem hogy a múlt szombaton a bajnoki címvédő együttes volt a „kitelepített” Eger vendége. Amikor Magyarországon még valódi labdarúgást játszottak álfutball helyett, ilyen alkalommal tódult volna a tömeg, hogy lássa az aranyérmes együttest. A szerencsés rendezők három nagy csoportra számíthattak: a sztárgárda szurkolóira, a kis csapat híveire – például Egerből is több ezren keltek volna útra –, továbbá a mérkőzésnek otthont adó település közönségére.

Az efféle kihelyezés igazi futball esetén városi-társadalmi eseményt jelent, s nem arról kell gondolkodni, vajon hogyan adjanak el néhány száz jegyet, hanem azért fő a fej, mert nincs több férőhely (belépő), mondjuk, tízezernél...

A hódításhoz azonban vonzerő kellene, olyan klubokra és játékosokra lenne szükség, amelyek és akik a közbeszéd részei, széles körű elismerést élveznek, vagy egyszerűen csak imádják őket. Azokban az időkben, melyek során valóban rajongói voltak hazánkban a „több mint sportágnak”, senki nem ismerte a „szerethető csapat” kifejezést, mert magától értetődött, hogy ebben az országban (is) odavannak a labdarúgókért. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott: hosszú évtizedek keserves eredményeinek félhivatalos ellensúlyozására szolgál – jobb híján – az állítólagos „szerethetőség”.

Hogy mekkora kört érint a mai NB I, azt tényszerűen példázza: a 2010/11-es évad 2759-es átlagnézőszáma az előző bajnokságban 3812-re emelkedett... Efféle látogatottsági adatoknál eleve fölösleges fejlődésről beszélni, pláne hogy csak annyi történt: a Diósgyőr feljutott, míg az MTK kiesett, és Miskolcon – ha nem Eger–Debrecen a program – jelenleg 7230 a lelátói átlag. (Az azóta ismét első ligás fővárosi kék-fehéreknél pedig 1250.) Napjaink „fellegvárai” közül Debrecen 4425-ös, Székesfehérvár 2878-as, Győr 2192-es átlagot mutat fel a most zajló bajnoki szezonban, míg az Üllői úton meccsenként 5525 drukker jelent meg az ősz eddigi találkozóin.

Ehhez képest Debrecenben és a Ferencvárosban egyaránt húszezres aréna épül hamarosan; itt is, ott is tízmilliárdos nagyságrendű állami támogatással. Halkan megjegyzem: Győrött és Fehérváron új stadion van, de a két létesítmény felkeresésére – a sóstói VIP-páholyt kivéve – meglehetősen mérsékelt az igény. Hiába, nem az épület és a széksorok, hanem mindenekelőtt a labdarúgás látványa csábít...

Amíg az utóbbi helyett csak unalom van, addig csupán a három-hatvanas kenyérhez hasonló fogalmat lehet teremteni.

A kettőötvenes futballal.