Albán polip Csehországban?

Daniel Kretinsky, a prágai Sparta tulajdonosa sürgős találkozót kért Miroslav Pelttől, a Cseh Labdarúgó Szövetség elnökétől, aki nyomban fogadta őt.

A félórányi négyszemközti eszmecsere után a vendéglátó falfehér arccal búcsúzott látogatójától, majd rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen semmivel sem jobb színben rebegte el: „A tulajdonos úr negyvenoldalnyi dokumentumot, továbbá titokban rögzített kép- és hanganyagot nyújtott át a cseh profi labdarúgásban uralkodó állapotokról, a mérkőzéseket befolyásoló tényezőkről. Bevallom, összeomlottam a bizonyítékok súlya alatt, s az egész dossziét átadtam a rendőrség korrupcióellenes alakulatának. A részletekről még a szövetség vezetőit sem tájékoztattam. A nyomozás érdekében többet nem mondhatok.”

Eddig a legtöbbet az Isport.cz című honlap tudott meg a készülő botrányról. A portál értesülései szerint a patinás prágai csapatot szponzoráló fogadási iroda által megbízott magándetektívek – több hónapos felderítés után – tanúkkal és bizonyítékok tömkelegével igazolták: a cseh hivatásos labdarúgás is az albán maffia prédája lett. „Már nem a végeredményekre fogadnak, hanem – interneten – például arra: születik-e gól az utolsó öt percben; hány szögletrúgás lesz a meccsen, s hogy hány sárga és piros lapot oszt ki a játékvezető. Előzetes alku alapján a kilóra megvett bírák – olykor az edzők is – ezt könnyen elrendezik. A megbízók pedig külföldön, sok országban fogadnak, hogy ne akadjanak fel az ellenőrző rendszereken, s hetente milliárdokat vágtak zsebre” –árulta el a nyomozók egyike.

Állítólag Pavel Vrbáról, a Viktoria Plzen tréneréről is videofelvételek készültek, amint a játékvezetőkkel egyezkedik. „Ha valóban így van, akkor küldjék el az anyagot a feleségemnek; hadd lássa, hogy nem csalom meg!” – fakadt ki a rárontó újságírók előtt a szakvezető. A riporterek Daniel Kretinskyt azzal bombázták: vajon miért éppen most cselekedett, s vajon nem csupán a Plzennel szemben elveszített rangadó (0-1) miatt hozta hírbe riválisát (is)? „Kétségtelen, most telt be a keserű pohár. Matejek játékvezető többször tévesen ítélt szögletet, még bedobást is, ami ezen a szinten csak csalásnak minősíthető. Ráadásul nevetséges büntetővel veszítettünk, amely előtt Limbersky – kamikaze módjára – valósággal fejest ugrott a tizenhatosunkba. Ekkor határoztam el, hogy kiborítom azt a bizonyos edényt, mert ennek a polipnak nem nyolc, hanem ezer karja van, s megfojtja a labdarúgásunkat.”

Kretinsky utóbb közölte: dokumentumait átadta a legfőbb ügyésznek is, nehogy a sok érintett a szőnyeg alá söpörje a bundázásokat. Azóta a tulajdonos két testőr nélkül ki sem mozdul prágai villájából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.