Büntető Neymar, tüntető tömeg

A tavaly feltámasztott dél-amerikai Superclasico, a két mérkőzéses Brazília–Argentína párharc idei első felvonásán (visszavágó: október 3-án) a házigazda brazilok nyertek 2-1-re, ám Goianiában nem annyira ünnepelt, mint inkább Menezes szakvezető ellen tüntetett a 34 537 néző.

„Viszlát, Mano; jöjj vissza, Felipao!” – kiáltozta és transzparenseken is megjelenítette a publikum azt a kívánságot, hogy a Brazília labdarúgó-válogatottját az ötödik világbajnoki címre vezető (nemrégiben a Palmeirastól menesztett) Luiz Felipe Scolari legyen ismét a szövetségi kapitány.

A szurkolókat különösen „kiborította”, hogy Neymarnak a 94. perc-ben szerzett, győztes tizenegyes gólja után – a büntetőt Desabato kezezése miatt ítélte meg Carlos Amarilla paraguayi játékvezető – Menezes úgy tombolt örömében, mintha együttese a vb döntőjében aratott volna diadalt. Márpedig mindenki tudta, hogy mindkét válogatott nélkülözte az európai kupamérkőzéseken szereplő játékosait, azaz – presztízs ide, presztízs oda – a találkozó inkább próba volt, mint értékmérő. Így újabb két debütáns (Lucas Marques a Botafogóból és Fabio Santos a Corithiansból) lépett pályára a brazil csapatban, és Menezes bevetette a nemzeti együttesbe jó ideje visszakövetelt, az FC Sao Paulóban kiválóan futballozó, de a kritizált kapitánynál először szereplő Luis Fabianót is. Ezzel hetvennégyre (!) nőtt azoknak a labdarúgóknak a száma, akiknek a követhetetlenül kísérletező szakvezető két év alatt helyet adott a válogatottban. Amúgy az argentinok szereztek vezetést „brazil” góllal, a Corinthiansban játszó Martinez lövésével. (Nem a csatár volt az egyetlen a vendégek között, aki brazil klub tagja: Guinazu az Internacionalban, Barcos a Palmeirasban futballozik.) Martinez klubtársa, Paulinho – alighanem elnézett lesről – fejessel egyenlített, majd jött a „megváltás” a sérülések miatti hosszabbításban...

Ezzel együtt a szambafutball hívei változatlanul azon gondolkodnak (noha a sárga mezesek idei mérlege: hét győzelem, egy vereség): hogyan lesz ebből Brazíliában – szó szerint, hiszen a 2014-es vb-t ott rendezik – világbajnoki cím?

Neymar a 94. percben, tizenegyesből szerezte a győztes gólt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.