City Tour

„Trófeákat és történelmet nem lehet pénzért vásárolni” – ezzel a kijelentéssel „köszöntötte” José Mourinho, a Real Madrid szakvezetője a dúsgazdag arab sejkek patronálta Manchester Cityt a két együttes Bajnokok Ligája-találkozója előtt. A csoportkör nyitónapjának rangadójára készülő portugál tréner tehát a megszokott formáját hozta, noha együttesének az elmúlt hetekben mutatott játéka inkább aggodalomra, mint önteltségre ad okot.

A spanyol lapokat elárasztják a fővárosi együttes válságát elemző cikkek, ami korántsem meglepő, tekintettel arra, hogy a királyi gárda legutóbb tizenhét éve kezdte olyan rosszul a bajnokságot, mint az idén. Sőt Mourinho egész pályafutása leggyengébb startját produkálta. A Real Madrid csupán a tizenegyedik helyen áll a La Ligában, s nyolc pont a hátránya a mind a négy mérkőzését megnyerő Barcelonával szemben.

Az sem segít a csapaton, hogy Cristiano Ronaldo továbbra is frusztrált. A portugál extraklasszis többször utalt arra: nem érzi jól magát a klubnál, ám nem mondta el, mi az oka ennek. Pedig a madridiak eminens érdeke, hogy a csatár fölélénküljön, mert éppen a kedvetlensége mutatta meg, milyen fontos a társulatban betöltött szerepe: a kollégák csak szenvednek a pályán, ha a portugál nem brillírozik. Jellemző, hogy Mourinho a nemrégiben igazolt Modricot már-már megváltóként mutatta be, noha a horvát játékos kétségkívül meglévő képességei korántsem „micheliek” vagy „zidane-iak”, azaz arra nem teszik alkalmassá a középpályást, hogy a Real Madrid vezére legyen.

A szokatlan krízis elemzése közepette a madridi médiában szinte a háttérbe szorul a spanyol bajnokság címvédőjének és az angol liga aranyérmesének ma esti találkozója. Pedig a fokozott figyelem indokolt lenne, mert a Manchester City nem feltétlenül a legideálisabb partner a kedélyjavító labdázgatáshoz. Az együttes április óta veretlen, s bár nem állítható, hogy a mérkőzés favoritja lenne, az újabb csapás akár a szétesést is előidézhetné a „nagy fehéreknél”.

Igaz, a szigetországi gárda finoman szólva sem gálával hangolt a madridi látogatásra: csupán 1-1-et ért el a Stoke City otthonában. Roberto Mancini szakvezető szerint a pontvesztés legfőbb oka az volt, hogy a mérkőzés alkalmilag „kézilabdameccsé alakult”, s ennek köszönhetően lőhetett gólt Peter Crouch, a vendéglátók centere. Az olasz tréner, akinek garnitúrája a csoportkörben búcsúzott a múlt évben, az idei BL-bemutatkozás kapcsán megjegyezte: „A Real Madrid jobb csapat, mint a miénk. Sokat kell dolgoznunk és fejlődnünk ahhoz, hogy elérjük a spanyol klub színvonalát.” Ez főként azért érdekes, mert Mourinho szerint pillanatnyilag nincs túlságosan magasan a léc. A szakvezető a Sevilla elleni szombati vereség után rezignáltan azt mondta: „Jelenleg nincs csapatom.”

Pedig ha hosszú távú tervei vannak a spanyol fővárosban, akkor ma estére meg kell találnia az együttesét. Ez nem lesz könnyű, ha igaz, amit Diego Torres, az El País jól értesült publicistája állít. Az újságíró szerint a játékosok már nem hisznek abban, hogy a csapat megvédheti a címét a ligában, s nem lenne meglepő, ha Mourinho még az évad vége előtt elhagyná a Real Madridot. Persze még nem aktuális a búcsú, ám az biztos: ma este nem csupán a három pont lesz a tét José Mourinho számára a Bernabeu stadionban. Éppen amiatt, amit a Citynek üzent.

Történelmet tényleg nem lehet vásárolni, de ha nagy a múlt, akkor mindig ahhoz méltón kell szerepelni.

BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, ELSŐ FORDULÓ

Kedd

A csoport

Dinamo Zágráb–Porto PSG–Dinamo Kijev

B csoport

Montpellier–Arsenal Olimpiakosz–Schalke

C csoport

Malaga–Zenit Milan–Anderlecht (Digi Sport 1, 20.25)

D csoport

Dortmund–Ajax (Digi Sport 2, 20.40) Real Madrid–Manchester City (Sport1, 20)

Szerda

E csoport

Sahtyor Donyeck–Nordsjaelland Chelsea–Juventus (Digi Sport 1, 20.25)

F csoport

Bayern München–Valencia Lille–BATE Boriszov

G csoport

Barcelona–Szpartak Moszkva (Digi Sport 2, 20.40) Celtic–Benfica

H csoport

Manchester United–Galatasaray Braga–CFR Cluj

Féltérden. Cristiano Ronaldo (balról a második) és társai a Real Madrid tréningjén
Féltérden. Cristiano Ronaldo (balról a második) és társai a Real Madrid tréningjén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.