Képben vannak: Videotont mindenkinek?

Bár az UEFA döntött, úgy tetszik, az ügy még nem zárult le. Az Európai Labdarúgó Szövetség honlapján tette közzé, hogy a Story4 és a Digi Sport közvetítheti az Európa Liga mérkőzéseit 2012-től 2015-ig. A Story4-et illeti az első választás joga minden fordulóban, s a csatorna illetékese lapunknak azt nyilatkozta: a Videoton mérkőzéseit tűzik műsorra.

A Népszabadság azonban úgy tudja: a közmédia még nem mondott le arról, hogy az MTV is sugározza a találkozókat. Ennek nyomán az MTVA kommunikációs osztályához fordultunk. A többi közt arról érdeklődtünk: a Story4 közlése azt jelenti-e, hogy a közmédia nem adja a székesfehérvári együttes mérkőzéseit? Felvetésünkre a következő választ kaptuk: „A Story4 televíziós csatorna valóban megkereste az MTVA-t az említett témában, de a tárgyalások jelen szakaszában nem kívánunk többet mondani.”

Újra felvettük a kapcsolatot a Story4 illetékesével. Sándor András, a csatorna sajtóreferense azt közölte lapunkkal: „A Story4 a jogtulajdonos, így természetesen senkit nem keresett meg az ügyben.” Azaz a csatorna továbbra is készül a csütörtöki közvetítésre, de ez nem zárja ki a párhuzamos sugárzás lehetőségét, amennyiben az MTVA a következő napokban megegyezik a másik féllel.

Ezúttal az információk közötti ellentmondásnak van kisebb jelentősége, csöppet érdekesebb az: miért érdekli a találkozó az MTVA-t? Merthogy a Story4 lefedettsége hetvennégy százalékos, azaz szó sincs arról, hogy kvázi láthatatlan adóra száműznék a magyar csapat nemzetközi találkozóját.

Egyébiránt az elérhetőség kérdése néhány éve került a fókuszba, amikor az akkor még visszafogottan elterjedt Digi Sport először megszerezte a Bajnokok Ligája sugárzási jogait. Az ilyesféle esetek elkerülése miatt a médiatörvény arra kötelezte a Médiatanácsot, hogy készítse el „a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események” listáját. E felsorolás már nyilvános, s helyet kaptak benne a futball Európa Liga magyar csapatok részvételével tartott meccsei is. (Urbán Ágnes a Mérték Blogon megjelent dolgozatában felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar szabályozás különleges a tekintetben, hogy csupán sporteseményeket emel ki.)

Ráadásul a dokumentum megemlíti például a férfi kosárlabdázók Eurochallenge-sorozatát, ami nem feltétlenül tartja lázban a társadalom tagjainak meghatározó többségét... De a háztartások három negyedében elérhető Story4 esetében egyébként is nehezen indokolható, ha bárki „társadalmi érdekre” hivatkozva tárgyal.

Persze most még csupán a két érintett társaság ügye a megegyezés, de ha majd az említett jogszabályt alkalmazzák, akkor a sportbiznisz pilléreinek egyike furcsa üzenetet kap. A tévés cégek hiába rivalizálnak a jogokért, ha végül az értékes, „magyar” érdekeltségű tartalmak többsége az MTV-nél köt ki.

Különösen azokban az esetekben speciális az eljárás, amelyekben a közmédia nem indul a pályázaton, csupán interveniál. Igaz, egyelőre szó sincs efféle „erődemonstrációról”. Ami biztos: a Story4 közvetít, de nem kezdeményezett, az MTVA tárgyal, s úgy tudja, a Story4 kezdeményezett.

A Videoton FC-Trabzonspor főtáblára jutást eldöntő meccs végén Orbán Viktor a kiürült fehérvári stadionban
Labdarúgás - EL-selejtező - Videoton FC-Trabzonspor, Orbán Viktor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.