Csúcsról csúcsra
Hozzáteszi: a rendszerváltás után a sportágban dolgozó trénerek is nehéz helyzetbe kerültek, anyagi biztonságuk megrendült, így többen külföldön folytatták karrierjüket. A kluboknak nem volt többé elég pénzük, hogy versenyképes juttatást adjanak a szakembereknek. Azóta eltelt húsz év, de a helyzet érdemben nem változott. A kérdés nem csupán azért vetődik fel, mert a szakág hazai múltja veretes, hanem azért is: a londoni olimpiai részvevők közül sokan magyar termékkel indultak. Méghozzá a Németh Miklósék manufaktúrája gyártotta gerellyel.
A vállalkozó ugyanis a nyolcvanas évek vége óta fejleszt sportszereket. Akkoriban kezdte „civil” életét, s éppen kapóra jött neki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség szabályreformja. Történt, hogy Uwe Hohn 104,80 méteres világcsúcsot dobott 1984-ben. Az elöljárók úgy ítélték meg, hogy mind kevésbé biztonságosak a szakág versenyei. Félő volt, hogy valamelyik klaszszis előbb-utóbb a lelátóra küldi a gerelyt... Ennek nyomán új paramétereket adtak meg 1986-ban. Németh úgy döntött: megpróbálkozik a gerelyépítéssel.
A teszt sikeres volt, a versenyzők néhány év múlva már a róla elnevezett Németh-gerellyel dobtak óriásiakat. A magyar szakemberek fejlesztései sikeresek voltak, a kis vállalat terméke hamar népszerűvé vált. Steve Backley 1990-ben világcsúcsot dobott a magyar sportszerrel. Erre az időszakra tehető egy nagy találkozás is: Németh Miklós együtt dolgozott Jan Zeleznyvel, a háromszoros ötkarikás aranyérmes cseh ideállal.
Ám a legendás versenyző hiába hajított hatalmas világcsúcsot 1992-ben, a rekordot nem hitelesítették, mert a szer technikai újításainak egyikét szabálytalannak ítélték. A sportági szervezet betiltotta az ominózus típust. A cseh sportoló gerelyt váltott, a többiek pedig követték: ha az utolérhetetlen Zelezny mással dob, akkor nyilván az a megfelelő... A magyar társaság tehát újabb kihívással állt szemben: vissza kellett hódítania az élmezőny tagjait.
A küldetés sikeres volt, erre bizonyítékként szolgálhat a londoni olimpia. Persze nemcsak a csúcseseményen, hanem megannyi egyéb viadalon is a magyar gerely pihen az atléták kezében. Egyébiránt hozzávetőleg ezer-ezerötszáz darab szer készül évente a műhelyben. Németh azt mondja, nem engednek az elveikből, azaz nem gyártanak – amolyan tömegtermelés keretében – olcsó alapanyagokból rosszabb minőségű sportszert.
Mindig is csúcstermékeket állítottak elő, s ehhez ragaszkodnak ma is. De hiába Németh Miklós, valamint a magyar fejlesztésű sportszer, a dobók hiányoznak. Pedig a korábbi klasszis azt mondja: az a sportág halálát jelenti, ha a tapasztalt szakemberek nem adhatják át az évtizedek alatt felhalmozódott tudást a fiatal versenyzőknek. Márpedig ma nemsok műhely akad, ahol erre lehetőségük lenne. Pedig tanulni aztán lehetne a hazai szakemberektől. Ezzel alighanem még Jan Zelezny is egyetért...
