Övék itt a tér
„Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel” – hangzott volna fel a Puskás stadionban a Locomotiv GT Bumm című, 1973-as albumáról a dal, amelyet a labdarúgó-szövetség csaknem negyven évvel később a szurkolók nótájának választott. Ehhez képest a felvétel szörnyen recsegett, már-már felismerhetetlen volt; a rendezők valóságos merényletet követtek el az LGT és a publikum ellen.
Amúgy a vb-selejtezők tekintetében a hetvenhármas nem a legszerencsésebb szám, hiszen abban az esztendőben játszották az Edström fejes góljáról elhíresült magyar–svédet (3-3), amelynek nyomán honfitársaink lemaradtak az 1974-es világbajnokságtól. Az efféle búcsú akkoriban még valóságos nemzeti tragédiát jelentett, ám 1986 óta volt idő hozzászokni a távolléthez.
De új sorozat, új remények...
Ebben a szellemben harsogott a műsorközlő a kedd esti mérkőzés előtt, kijelentve: ahhoz, hogy a negyedszázada teljességgel sikertelen magyar válogatott eljusson Brazíliába, a 2014-es világtornára, „pontot, pontokat kell szerezni a csoport favoritja, Hollandia csapata ellen”. A sikerre a legjobban alighanem Gera Zoltán vágyott, hiszen ő hetvenötödször szerepelt a nemzeti együttesben, azaz a válogatottsági örök listán utolérte a vb-ken otthonosan mozgó elődeit, Albert Flóriánt, a „császárt” és a jobbszélső poszt királyát, Sándor Károlyt.
A bemelegítés alatt megsérülő Robben helyett beállított Lens csak ötször játszott eddig a holland válogatottban, de már a harmadik percben gólt fejelt, miután Van Persie és Narsingh kényelmesen átjátszotta a csatárkettős gurigázását diszkrét érdeklődéssel kísérő bal oldali védelmet (0-1). A (derült égből) villámgólra hasonlóan gyors válasz következett: a hetedik percben – Gera elesése után – Pedro Proenca portugál játékvezető tizenegyest ítélt, s a büntetőt Dzsudzsák a jobb sarokba lőtte (1-1).
Az egyenlítés sem bódította el a magyar játékosokat: hazánk fiai nem kezdtek rohamozásba, hanem rendszerint tízen tartózkodtak a saját térfelükön, hogy ne adjanak teret a lendületes – és a labdával is jól haladó – hollandoknak. Csakhogy a tizennyolcadik percben, noha még csak este kilenc felé járt, megannyi hazai labdarúgó elaludt, így Sneijder szabadrúgását Martins Indi háborítatlanul befejelhette (1-2).
E nélkül is kitetszett, hogy – a biztosítás ellenére – hátul semmiféle biztonság nem volt, bár Lipták egy alkalommal bravúros mozdulattal kímélte meg a magyar hálót és a nézők idegeit az újabb holland góltól. A játékot jól jellemezte, hogy a közönség nagy része csendben szemlélte a találkozót, a magyar kapu mögött helyet foglaló ultrák meg a futball helyett azzal foglalkoztak, hogy „vesszen Trianon!” és „lesz még Erdély Magyarországé”. Eközben Van Persie néhány embert lefektetett, mielőtt a tizenhatosnál elvesztette a labdát, de a vendégek nem nagyon erőlködtek, hiszen vezettek, és vetélytársuk nem támadott: „védte” az 1-2-t...
De csak az ötvenharmadik percig volt 1-2. Ekkor Elek érthetetlenül a középcsatár helyén álló Lenshez fejelte a labdát, aki lekezelte a „gólpasszt”, és a kapuig gyalogolt vele (1-3). Öt perccel később futott a mérkőzés első olyan akciója, amelyet honfitársaink vezettek. Ez a támadás viszont meglepően jól sikerült, lábról lábra ment a labda, végül a ziccerhelyzetben lévő Priskinhez került, aki elcsúfított minden szépséget: a kivetődő Stekelenburg kapust találta el. A másik oldalon Sneijder nem vacakolt: huszonöt méterről roppant veszedelmesen csapódó lövést küldött kapura, pontosabban a felső lécre.
Majd a hetvennegyedik percben „óvodás” gólt szedett be a magyar együttes. Minden piros mezes álmélkodott, amint a hollandok gyorsan elvégeztek egy szabadrúgást, és olyan szituáció alakult ki, hogy ketten álltak Bogdán kapussal szemben: Lens passzolt, Huntelaar pedig az üres hálóba gurított (1-4).
A válogatott úgy kapott ki az ezúttal fekete szerelésben játszó narancssárgáktól, ahogyan szokott: az 1-7, az 1-6, a 0-4 és a 3-5 után ezúttal 1-4 következett. Mint rendesen, csupán szavakban és addig sikerült felvenni a versenyt, amíg el nem kezdődött a meccs. Utána viszont – az előzetesen szűnni nem akaró, hagyományosan hamis diadaljelentések dacára – csak egy csapat volt a pályán...
Helyesebb lett volna a legendás Bumm-lemezről két másik Loksi-számot felidézni. Jobban illik ide a „ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy”; vagy a „szabadíts meg attól, ami mindig úgy fáj...”
A D csoport további mérkőzésein: Románia–Andorra 4-0, Törökország–Észtország 3-0.
Ez történt még
A csoport: Szerbia–Wales 6-1, Belgium–Horvátország 1-1. B csoport: Olaszország–Málta 2-0, Bulgária–Örményország 1-0. C csoport: Svédország–Kazahsztán 2-0, Ausztria–Németország 1-2. E csoport: Norvégia–Szlovénia 2-1, Ciprus–Izland 1-0, Svájc–Albánia 2-0. F csoport: Észak-Írország–Luxemburg 1-1, Izrael–Oroszország 0-4. G csoport: Bosznia-Hercegovina–Lettország 4-1, Szlovákia–Liechtenstein 2-0, Görögország–Litvánia 2-0. H csoport: San Marino–Montenegró 0-6, Lengyelország–Moldova 2-0. I csoport: Grúzia–Spanyolország 0-1.
MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 1-4 (1-2)
Vb-selejtező, Puskás Ferenc stadion, 20 000 néző. Jv.: Pedro Proenca (portugál).
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Lipták, Juhász, Elek (Gyurcsó, 61.) – Koman (Hajnal, 46.), Varga, Gera (Németh, 80.), Korcsmár, Dzsudzsák – Priskin.
Hollandia: Stekelenburg – Van Rhijn, Vlaar, Martins Indi (Mathijsen, 64.), Willems – Strootman (Maher, 78.), Clasie, Sneijder – Narsingh, Van Persie (Huntelaar, 46.), Lens.
Gól: Lens (3. és 53.), Dzsudzsák (7., 11-esből), Martins Indi (18), Huntelaar (74.).
