Vége a jókedv nyarának

A paralimpia vasárnap este, otthoni idő szerint fél 10-kor kezdődött záróünnepségével – túlzás nélkül – rendkívüli időszak ért véget London életében. Mindazoknak, akiket megérintett, feldobott a július 27. óta tartó sportfesztivál, nem lesz könnyű visszatérniük az unalmas hétköznapokba.

A legcsekélyebb fennakadás nélkül lezajlott olimpia után a paralimpia legalább annyira fergeteges sikernek bizonyult, amit máris rendelkezésre álló számok igazolnak. Az utolsó szálig elkelt 2,7 millió jegy alaposan veri a korábbi, pekingi statisztikát, ahol „csak” 900 ezer belépőt vásároltak meg. Mint arról Paul Deighton, a szervezőbizottság (LOCOG) vezérigazgatója már a záróakkord előtt beszámolt, az olimpiai és paralimpiai költségvetés ugyan összefonódik, az arányosan elosztott bevételekkel és költségekkel kapcsolatos feltételezések alapján úgy tetszik, a testi vagy szellemi fogyatékkal élők tornája nullszaldós lett.

A LOCOG százezer extrajegyet értékesített kizárólag az Olimpiai Park megtekintésére, és további százezer belépőt „talált” és adott el a helyszínek alapos átfésülése után. Több mint száz ország vásárolta meg a tévéközvetítési jogot, köztük a brit nézőket kiszolgáló Channel 4 csatorna, amely rekordösszeget, kilencmillió fontot fizetett ki. A nagyközönség a „London 2012” szuveníreket is úgy vitte, mint a cukrot.

A paralimpia annak ellenére nem lett veszteséges, hogy mintegy 90 ezer jegyet ingyen tettek hozzáférhetővé iskolásoknak, és a tikettek 95 százalékát ötven font alatti áron értékesítették. Csak a jegyeladásokból 45 millió font folyt be. Deighton, az 56 éves volt befektetési bankár olyan jó munkát végzett a szervezők élén, hogy a múlt hét közepén végrehajtott kormányátalakítás során gazdaságfejlesztési pozícióhoz jutott, bár a betöltéséhez előbb a felsőház tagjává kell válnia. Miután a sokoldalúan tehetséges szakember lelkes Arsenal-drukker hírében áll, feltételezések szerint a Lord Deighton of Highbury vagy Emirates nevet veheti fel...

A lapzártánk után még zajló és világszerte mintegy 750 millió tévénéző által követett záróünnepség fénypontjának az előzetes jelentések szerint a Coldplay együttes fellépése ígérkezett. Az előzetes forgatókönyv szerint az Olimpiai stadionban megrendezett, másfél hónapon belül az immár negyedik lélegzetelállító műsor sztárjai közé tartozott Rihanna és az amerikai rapper, Jay-Z is.

A Láng fesztiválja címet viselő ceremónia egyben a jelképes stafétabot átadását is jelentette a 2016-os paralimpia helyszínének, Rio de Janeirónak. A játékok szellemét, az egységet tükrözve, előbb a zászlóvivők vonultak be libasorban, majd egybefolyva érkeztek a sportolók és a szakvezetők. Boris Johnson londoni főpolgármesternek az olimpiai után ezúttal a paralimpiai zászlóról kellett lemondania brazil hivatali kollégája javára, majd sokak fájdalmára tizenegy nap után a látványos üstben fénylő lángot is eloltották.

Előre!

A 33 tagú magyar delegáció 14 éremmel (2 arany, 6 ezüst, 6 bronz) zárta szereplését Londonban, jelentősen javítva eredményén a 2008-as pekingi terméshez képest, amely egy aranyból és öt bronzból állt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.