Vb-selejtező: Piros-kék törpikék

Nem a győzelem, a részvétel a fontos – a Coubertin bárónak tulajdonított, valójában azonban Ethelbert Talbot anglikán érsektől származó mondás már nem érvényes az olimpiára, annál inkább a magyar labdarúgó-válogatott vb-szereplésére.

Mert voltak ugyan idők, melyek során a világbajnoki ezüstérmek is nemzeti felháborodást keltettek idehaza, ám honfitársaink immár több mint negyedszázada nem jártak a labdarúgás – és egyáltalán: a sportvilág – legnagyobb tornáján.

A 2014-es hadművelet operettcsatával kezdődik, hiszen Andorra válogatottja, a ma esti házigazda ideális partner. Az ellenfél (edzőtárs?) 104 hivatalos mérkőzést játszott eddig, ibolyaszerény mérlege pedig: 3 győzelem, 10 döntetlen, 91 vereség, 31-289-es gólkülönbség. Tétre menő találkozót csupán egyet nyert meg: 2004 őszén Macedónia legjobbjait múlta felül Marc Bernaus „történelmi” góljával (1-0). A másik két sikert 2000-ben Fehéroroszország és 2002-ben Albánia válogatottjával szemben aratta (egyaránt 2-0), azaz nyolc éve nyeretlen a nemzetközi porondon.

Jellemző az otthon rendszerint pirosban, idegenben pedig kékben játszó, a FIFA-listán kétszázadikként jegyzett vendéglátók felbecsülhetetlen erejére, hogy előző huszonöt találkozójukból egyet zártak döntetlennel (új barátunk, Azerbajdzsán ellen 0-0), míg huszonnégyszer kikaptak, s hogy Andorra örökös gólrekordere a nemzeti együttesben 7-szer eredményes Ildefons Lima, aki legutóbb az olasz negyedosztályú Triestina labdarúgója volt. (Igaz, legszebb napjaiban játszott a spanyol második ligás Las Palmasban, majd az akkoriban harmadosztályú Rayo Vallecanóban is.) A szövetségi kapitány Koldo Alvarez viszont Király Kupát nyert 1991-ben az Atletico Madriddal, jóllehet nem védett, csak a kispadon ült a Mallorca elleni 1-0 alkalmával. A korábbi kapus 2009-ben vonult vissza, és 2010-ben kinevezték a válogatott szakvezetőjévé; nyilván nem búcsúfellépésének különleges sikere miatt, hiszen utolsó címeres mezes szereplésekor hatot kapott az angoloktól (0-6). Bemutatkozása ehhez képest pompás volt: 1998-ban hárommal megúszta a brazilok ellen (0-3), jóllehet Cafu, Roberto Carlos, Dunga, Ze Roberto, Rivaldo, Leonardo, Bebeto, Ronaldo sorakozott a másik oldalon...

Utódának, Josep Gomeznek most nem kell ilyen extraklasszisoktól tartania, ám Gera, Dzsudzsák és a többiek könnyen megszórhatják. Amúgy nem a gólkülönbség, hanem a három pont a lényeg, és annak megszerzése minimális feladatnak tetszik. Ha valami csoda folytán elmaradna a diadal, az minden idők magyar blamázsa lenne – noha ebben a tekintetben az utóbbi húsz-harminc év kínál választékot bőven –, míg Moreira, az andorrai kerettagok egyike talán még regényt is írna a szenzációról.

A középpályás keresztneve: Victor Hugo.

ANDORRA - MAGYARORSZÁG

Vb-selejtező, Andorra La Vella, 20.30 (tv: m1, 20.15). Jv.: Aleckovic (bosnyák).

Andorra: Josep Gomez (24-szeres válogatott) – Alexandre Martinez (6), Sonejee (89), Emili Garcia (11), Lima (73) – Pujol (51), Vieira (41), Sergi Moreno (40), Ayala (62) – Fernando Silva (47), Sebastian Gomez (14).

Magyarország: Bogdán (8) – Vanczák (63), Korcsmár (9), Juhász (72), Laczkó (20) – Gera (73), Koman (21), Elek (18), Hajnal (47), Dzsudzsák (45) – Szalai (10).

Ez lesz még

Európai A csoport. Ma: Horvátország–Macedónia, Wales–Belgium.

Holnap: Skócia–Szerbia.

B csoport. Ma: Bulgária–Olaszország, Málta–Örményország.

Holnap: Dánia–Csehország.

C csoport. Ma: Kazahsztán–Írország, Németország–Feröer szigetek (Sport1, 20.30).

D csoport. Ma: Észtország–Románia, Hollandia–Törökország.

E csoport. Ma: Szlovénia–Svájc, Albánia–Ciprus (Digi Sport1, 20.25), Izland–Norvégia.

F csoport. Ma: Oroszország–Észak-Írország, Azerbajdzsán–Izrael, Luxemburg–Portugália.

G csoport. Ma: Liechtenstein–Bosznia-Hercegovina, Litvánia–Szlovákia, Lettország–Görögország.

H csoport. Ma: Montenegró–Lengyelország, Moldova–Anglia.

I csoport. Ma: Grúzia–Fehéroroszország, Finnország–Franciaország.

A dél-amerikai vb-selejtezők programja: Kolumbia–Uruguay, Ecuador–Bolívia, Argentína–Paraguay (Digi Sport1, 1.00), Peru–Venezuela.

Az állás: 1. Chile 6 mérkőzés/12 pont, 2. Uruguay 5/11, 3. Argentína 5/10, 4. Ecuador 5/9, 5. Venezuela 6/8, 6. Kolumbia 5/7, 7. Bolívia 6/4, 8. Paraguay 5/4, 9. Peru 5/3.

Barátságos mérkőzés: Spanyolország–Szaúd-Arábia (Sport2, 22).

Csodálatos környezet, ideális partner
Csodálatos környezet, ideális partner
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.