A szövetség elfogadhatatlannak tartja a MOB javaslatát, s fő céljának tekinti, hogy a röplabda is a látványsportágak támogatóinak társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabály haszonélvezője legyen. Ám az utóbbi program több éve elkészült: miért nem az előkészítése idején tiltakozott ilyen élénken a sportági vezetés?

Erre a kérdésre nem tudok hitelesen válaszolni, mivel a TAO-részvételért már 2008-ban lobbizni kellett volna, én pedig csak 2010 óta vezetem a szövetséget. Most minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy bekerüljünk a programba. Éppen az imént írtam levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, időpontot is kaptam a kormányfő titkárságától. Az biztos: mihamarabb döntésnek kell születnie, mert a helyzet tarthatatlan. Mondok egy személyes példát: a Központi Röplabda Akadémia tulajdonosa vagyok, mintegy kétszázötven fiatal sportol a klubnál. Az idén negyven szülő jött oda hozzám, hogy baj van, havi tizenötezer forint a tagdíj, a felszerelést közösen vásárolják, a meccsekre a családi autókkal járnak. A TAO-pénzből részesülő kosarasoknál nincs tagdíj, a gyerek kap három garnitúra felszerelést, s a támogatásból vásárolt kisbusz még az iskolába is elmegy érte. Akad, aki hiába imádja a röplabdát, anyagi okokból váltania kell. Ez a sportág vége, s a kormányzat felelőssége felvállalni, hogy tönkremegy-e a röplabda Magyarországon.

A döntéshozók nyilván úgy látták, hogy a hazai röplabdázás nem teljesít megfelelően. A nemzetközi szövetségnek kétszázhuszonhét tagországa van, a strand- és a teremváltozat is rohamtempóban fejlődik, az olimpia pedig rávilágított arra, hol tart a világ élvonala. Ezzel szemben Magyarországon kevesen röplabdáznak, alig van néző, minimális a médiamegjelenés, és nincs számottevő nemzetközi eredmény.

A sportág tizenöt éve tetszhalott állapotban van. Ám 1947-ben tizenkét ország alapította a nemzetközi szövetséget, s Magyarország köztük volt. Részt vettünk Európa-bajnokságokon és olimpiákon, van Torma Ágink és Buzek Lászlónk. Azaz figyelemre méltó a múltunk, s van honnan hová eljutnunk. Ma négyezren röplabdáznak Magyarországon; ha további tízezer gyereket hívunk a pályákra, és kijut egy strandröplabdapárosunk a riói olimpiára, akkor az sikertörténet. Ráadásul arról kevés szó esik, hogy még e mostoha körülmények között is hozzuk azokat a korosztályos eredményeket, amelyeket például a kosárlabdázók.

Attól még aligha rohannák meg a nézők a pályákat, ha egy páros részt venne az ötkarikás játékokon...

Van tervünk arra, hogyan csábítsuk a közönséget a létesítményekbe. Ha megfelelő minőségi színvonalat produkálunk, s a Hősök terén fölállítunk egy arénát, akkor nem okoz gondot a lelátók megtöltése: a látvány és a hangulat garantált. Nem kell csodát tenni, mások már kitalálták a modellt, nekünk csupán alkalmaznunk kell azt. Tudjuk, mi a teendő, de a hármas kategóriában nincs esélyünk a megvalósításra.

A besorolásból úgy tetszik, az egyéni sportágak kerülnek a fókuszba. Nyilván az olimpiai eredményesség az elsődleges szempont, s e tekintetben a röplabda aligha konkurálhat a többi sportággal.

Valóban nem reális az,hogy a teremválogatott kijut az olimpiára. Ám alapjaiban sem értek egyet azzal a MOB-koncepcióval, hogy az egyéni sportágak is bekerüljenek a TAO-rendszerbe. A cselgáncs vagy a birkózás piaci alapon nem működtethető, ezért az államnak kell vállalnia a finanszírozását. Azt tartom helyes elképzelésnek, hogy a csapatsportágak osztozzanak a magánszektorból érkező forintokon: éppen ezért kell a röplabdának is helyet kapnia a kiemelt sportágak között.

Ez az egyetlen módosítás elég lenne a változáshoz?

Nézze, most egy tíz kilométeres futóversenyen veszünk részt, amelyen nekünk vizesvödröket is cipelnünk kell, miközben a riválisok szabadon nyargalnak.

Mit jelent, ha nem sikerül bekerülni a TAO-programba?

Az elnökség munkája teljesen kilátástalanná válik... De ami ennél sokkal fontosabb és szomorúbb: a sportág történetének érdemi része is alighanem véget ér.