Négy játék Czinktől

Az esztendő negyedik Grand Slam tenisztornájának nyitánya nem hozott igazán nagy meglepetést, noha – a megszokott szcenárióval ellentétben – jó néhány kiemelt már a rajtnál búcsút intett az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open küzdelmeinek.

Az igazán nagy esélyesek simán továbbjutottak. Tétmérkőzés formájában tartott bemelegítő edzést a világelső wimbledoni bajnok Roger Federer, az olimpiai aranyérmes Andy Murray, simán nyert a női torna első kiemeltje, az Australian Open királynője, Viktorija Azarenka, s könnyedén győzött a Roland Garros címvédője, Marija Sarapova – jelezve, hogy a nagy tornák nyertesei konzerválták formájukat az idény második felére is.

Az utóbbi eredmény, az orosz klasszis 6:2, 6:2-es sikere magyar nézőpontból azt is jelenti, hiába számít már tapasztalt fellépőnek az Ar thur Ashe stadionban Czink Melinda,
akárcsak néhány esztendeje Davenport, majd nemrégiben Serena Williams ellen, a világsztár továbbjutását most sem tudta kétségessé tenni. A WTA-rangsor 88. helyén álló magyar hölgy becsülettel brusztolt, ám a harmadik kiemelt orosztól négy játéknál többet nem tudott elcsenni. Papírforma volt, Czink pedig, ha az eredménnyel nem is, a nyitófordulós vesztesnek járó 23 ezer dolláros (ötmillió forintos) fájdalomdíjjal vélhetően elégedett…

Aligha gondolkodnak ehhez hasonlóan német kollégái, hiszen meglepő sorozatot produkáltak a nyitányon: a hölgyeknél Lisicki (16. kiemelt), Görges (18.) és Petkovic, az
uraknál pedig F. Mayer (22.) ragadt bent a rajtnál, s helyezéseikből kitűnik, egyikük számára sem könnyen emészthető a váratlan bukta.

Ami a magyar vonatkozású mérkőzéseket illeti: a US Open szervezői nem voltak tekintettel a hatórás időeltolódásra, így a Szávay Ágnes–Arn Gréta randevú szereplőit otthoni idő szerint csak jóval éjfél után, már szerda hajnalban szólították pályára, s a legjobban rangsorolt teniszezőnk, Babos Tímea bemutatkozó fellépése (a brit színekben induló ausztráliai magyar Konta Johanna ellen) is csak lapzárta után fejeződött be.

Túl van viszont a (sikeres) bemutatkozáson a búcsúra készülő volt világelső Kim Clijsters. A torna után a versenytenisznek végleg búcsút intő 29 esztendős, háromszoros US Open-bajnok (2005, 2009 és 2010) tavaly nem indult, így a belga sztár immár huszonkét összecsapás óta veretlen, és mivel a következő körben a 18 éves brit Robson lesz az ellenfele, nem rosszak az esélyei egy hét végi rangadóra Li Na vagy a címvédő Stosur ellenében, továbbá álmodozhat az Azarenka elleni negyeddöntős fellépésről is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.