Ki nyer tegnap?
A támogató határozata a történtek fényében legalábbis meglepő.
Amint arról már többször beszámoltunk, a negyvenéves amerikait a múlt héten megfosztották mind a hét Tour de France-győzelmétől. A versenyző nem védekezett a doppingellenes ügynökség vádjaival szemben; miként mondta, feladta a harcot. Hívei a bejelentés után mártírnak, sőt egyenesen nemzetközi összeesküvés áldozatának tekintik, kritikusai pedig leleplezett csalónak tartják.
Ezzel a váratlan fordulattal pont kerülhetett volna az ügy végére.
Ám egyelőre inkább a kérdőjelek sokasodnak.
A kerékpársport doppingfertőzöttsége ugyanis immár olyan szintű, hogy a fair play kifejezés használata csupán a Tour de France beharangozójának karikírozását szolgálhatja. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy hiába a végtelennek tetsző botránykrónika, a sportág virágzik. Az ágazat fenntartásához elegendő szponzor nem tágít mellőle, mivel a kerékpározás hatalmas szurkolótábora is hűséges marad.
Pedig már a Festina-csapat emlékezetes, 1998-as skandalumáról azt mondták: romba dönti a sportág tekintélyét. Nem így történt, sőt az ügy legföljebb előjátékként értelmezhető az utóbbi évtized doppingtörténetében. Jellemző adalék: Armstrong bukásával sem „tisztul” a Tour-győztesek névsora. A mindenkori második helyezettnek is volt már eltiltása: a sor Jan Ullrichtól Ivan Bassóig ér.
Meglehet, a nézők és a mecénás vállalatok „beárazták” a tiltott szerek használatát, hiszen Armstrongtól sem fordultak el a fegyverletétel miatt. Mi több, szokatlan módon fejezték ki szolidaritásukat: az amerikai sportoló rákellenes alapítványa az átlagos napi bevétel több tucatszorosát regisztrálta a bejelentés után. Adományok sora érkezett, s a világcégek pénze is változatlanul biztos: a nemes projekt folytatódik.
Mintha a csalásnak nem lenne súlya és rizikója. Pedig ennek ellenkezőjét bizonyítja Ricardo Ricco esete. Az olasz versenyző a 2008-as francia körversenyen fennakadt egy teszten, majd tíz hónapos eltiltást kapott. A büntetés letelte után visszatért, de egy edzés után rosszul lett, és életveszélyes állapotban szállították kórházba. Élettársa bevallotta: a kerekes vértranszfúziót végzett önmagán… A kísérlet tüdőembóliát és veseelégtelenséget okozott, de Ricco túlélte.
Minden bizonnyal nem ő az egyetlen, aki lényegében bármit hajlandó kockáztatni a sikerért. Ezért szakosodott megannyi laboratórium arra, hogy a lehető leghatékonyabb és legkevésbé kimutatható szerrel lássa el a sportolókat. Nem csupán a kerékpárosok rivalizálnak egymással, hanem a gyógyszeripari vállalkozók is az ellenőrökkel. És rövid távon általában nyernek. A kontrollra szakosodott szakemberek sokszor csak évekkel később képesek kimutatni a tiltott anyagokat a tárolt mintákban, s utólag büntetik meg a vétkeseket. Kérdés, kit érdekel ma, ki nyeri „majd” a 2004-es Tourt…
Nem szólva arról, hogy Armstrong már kiaknázta azt a hírnevet, kapcsolatrendszert, amelyet páratlan sikerszériájának, valamint meseszerű felgyógyulásának köszönhet: a nem a dopping miatt bekövetkező súlyos betegsége után a halálos ágyáról tért vissza a csúcsra. Karitatív tevékenysége eleve jó ügyet szolgál: az ellentmondásos bálvány sok energiát fektetett a szörnyű kór elleni harcba. Ám megannyi milliódolláros reklámszerződést kötött, amelyeket a doppinggal elért sikereknek köszönhetett.
Mindenki használja a tiltott szereket –mondják, akik szerint a doppingellenes harc reménytelen vállalkozás a fertőzött, menthetetlennek vélt sportágakban. Csakhogy a sportvezetők nem érthetnek egyet velük, mert azzal kvázi aláírnák a felmondásukat: szórakoztatóipari vállalkozásoknál aligha lenne szükség rájuk.
