A sportág köreiben közismert, hogy a sakkválogatott tagjai általában igen komoly juttatásokért ülnek asztalhoz, és ha sikert érnek el, további magas állami jutalomra is számíthatnak. Az anyagi körülmények feltehetően Lékó és társai számára most is hasonlóak – a szövetség látványosan köszönte meg támogatói segítségét –, de még ha eltekintünk is attól, hogy a nagymesterek pénzért játszanak, akkor is, miként van ez? Egy magyar válogatott éljátékos az év csúcsrendezvénye előtt azt mondhatja, hogy a formája bizonytalan, és ez úgy tetszik, mindenkinek – köztük a szövetség vezetőinek is – természetes?

Jó, a Katymárról induló Berkes Ferenc – szimpatikusan – diplomára hajt, vizsgaidőszaka volt, Almásit és Baloghot esetleg nem hívják meg azokra a versenyekre, melyek megfelelnének az elvárásaiknak. Na de akkor miért nem szerepelnek az év minden szakában elérhető rangos nyílt viadalok valamelyikén, akárcsak hasonlóan erős kollégáik? Ja hogy az pénzbe kerülne? Kétségtelen, ám illene a formaidőzítésre is gondolni, nem? És van még más megoldás is: bemelegítő partikat lehet kitűnő magyar vagy külföldi nagymesterekkel játszani, mint ahogyan azt –többek között – Portisch Lajos, Kaszparov vagy Anand is gyakran megtette, megteszi. S ha már Portischnál tartunk, a szakmailag aligha védhető felkészülési hiányosság megvilágítja, hogy az élsakkozók miért utasították el az ő többszöri ajánlatát a kapitányi poszt betöltésére: Portisch irányításával a játékosok efféle felfogásának nem volna helye. Róla – a sakkozás mellett – az éneklés, az opera világa „ugrik be”. Vajon mit szólna a New York-i Metropolitan közönsége, ha Miklósa Erika kiállna az egyik előadás előtt, és elmondaná, hogy nem skálázott, mert drága az énektanár, és egyébként is reméli, az első felvonás után már nagyjából minden rendben lesz?

A súlyos ellentmondásokkal együtt az Élő-pontszámok alapján a magyar férfiválogatott a sakkolimpia „nyílt csoportjának” 162, egyenként öttagú csapata között (négy tábla + egy tartalék) a negyedik legerősebb, ami megalapozott éremesélyt jelent. Ezt az esélyt lett volna hivatott a kifogástalan szakmai előkészület maximalizálni.

A Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, Rudolf Anna, Gara Anita, Papp Petra összetételű női csapat a 11. besorolási helyről indulva rivalizál 130 válogatottal. A nők néhány alkalommal együtt készültek, ám utóbbi játszmáikból és Élő-pontszámaik változásaiból nem olvasható ki olyan szakmai tény, mely optimizmusra adna okot. A hölgyek kedvesek, igyekvők, diplomások, az őket kiegészítő, most debütáló, tizenkilenc éves, Röszkén játszó Papp Petra pedig remélhetőleg sikeresen épül be a válogatottba. Az olimpia alatti gondozásuk a tervezettnél jóval több energiát indokolna, például érdemes lenne a fordulóról fordulóra történő felkészülésüket legalább két szekundánssal támogatni. Így több erejük maradna a hajrára, amelyben az utóbbi világversenyek alkalmával rendre „összeestek”.

A magyar sakkozás közhangulatának (az egyesületi rendszer felgyorsuló amortizációja és néhány fiatal előretörése mellett) része, hogy az aktuális honi ranglista ötödik helyén álló, mindössze harmincöt esztendős Gyimesi Zoltán – további motiváció hiányában – bejelentette visszavonulását, miként a kétszeres olimpiai bajnok Mádl Ildikó sem vállalta a válogatottban a játékot. A nívós és következetes szakmai munka képes lenne javítani a légkörön, csakúgy, mint egy újabb, fényesen ragyogó sakkolimpiai érem is, melyért a játékosok nyilván minden tőlük telhetőt megtesznek majd.

 A szerző nemzetközi nagymester, szakíró

Nyitány